2 órája
Hetekig orvosnak adta ki magát egy férfi, a személyzet buktatta le a kuruzslót
Egy férfi hetekig hol orvostanhallgatónak, hol pedig orvosnak vagy éppen betegnek kiadva magát jutott be kórházakba, köztük a székesfehérvári Szent György Egyetemi Oktató Kórházba is.
Egy férfi hetekig álcázta magát, hol orvostanhallgatónak, hol pedig orvosnak vagy éppen betegnek kiadva magát jutott be kórházakba
Forrás: Shuttertock
Fotó: Volha_R
Egy férfi hetekig orvostanhallgatónak adta ki magát, így jutott be a győri, pápai és székesfehérvári kórházba – írja a Feol.hu az RTL híradó információi alapján. A televíziónak az egyik kórház dolgozója azt is elmondta, hogy
a férfi injekciókat adott be, szakmai gyakorlatokon vett részt, sőt, egy műtőbe is belépett.
Azt, hogy miként jutott be az álorvos a fehérvári kórházba, a rendőrség vizsgálja.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság sajnálatosnak és felháborítónak nevezte az esetet, és fokozott ellenőrzést rendelt el – derül ki a csatorna tudósításából, amely alapján az is tudható, hogy a csaló kórházi vagy mentős ruhát viselt, és fonendoszkóppal a nyakában járt az osztályokon.
Az elképesztő ügy további részleteiről ITT olvashat!
Krimi
- Sofőrök, figyelem! Ismét ellenőriznek a rendőrök az utakon
- Negyed évszázada égett porrá a Budapest Sportcsarnok (videó)
- A valóság nem az, amit a Helyszínelőkben látni: így dolgozik egy tűzvizsgáló
- Rács mögött Till Tamás gyilkosa, aki mindent tagad
- Újabb részletek derültek ki a New York-i gyilkossággal kapcsolatban