2 órája
Lelki napot szerveztek pedagógusoknak Váradon
„Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket!” (Ef 4, 7). A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Partiumi Oktatási és Módszertani Központja december 14-én, szombaton adventi lelki napot szervezett pedagógusoknak, illetve gyermekekkel foglalkozók számára a Kanonok soron.
Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Ciucur Losonczi Antonius
Harmincöten vettek részt a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Partiumi Oktatási és Módszertani Központja által ismét megrendezett lelki napon, melynek meghívottja Homa Ildikó szociális testvér, pszichológus volt, Kolozsvárról. A megjelenteket Benedek Ramóna hitoktató köszöntötte a másik szervező, Demeter Emőke (RMPSZ) nevében is. Köszönetet mondott a mindenkori támogatásért Böcskei László megyés püspöknek, valamint Csíki Amanda és Perei Benita pasztorális referenseknek a háttérmunkáért.
Böcskei László megjegyezte, hogy az elmúlt napokban Debrecenből és Szegedről is érkeztek diákok Váradra. Elindultak, talán keresni valamit, ami több annál, mint ami a megszokott hétköznapokhoz hozzátartozik. Mindenki kezdeményez, próbálkozik, és szép dolog, amikor a szülők és gyermekek együtt vannak, közösen haladnak egy nemes cél felé – magyarázta. Arra hívta fel ezután a figyelmet a főpásztor, hogy karácsonykor sokszor elhangzik a templomokban Jézus születésének története Lukács evangéliuma szerint. Van benne azonban egy mondat, mely talán elkerüli a figyelmünket: „Mindenki elment a maga városába”. Ez egy fontos kijelentés, mert azt üzeni számukra, hogy időt kell szenteljünk arra, hogy személyesen találkozzunk azzal, aki hozzánk érkezett kisdedként, ahogyan Mária és József is elindultak, hogy ezáltal kibontakozzék Isten terve. Mert csak így lesz számunkra igazi ünnep a karácsony, nem csupán egy külsőség, egy hagyomány vagy liturgikus felvonulás – hangsúlyozta a váradi egyházmegye elöljárója.
A hazatérésről, az otthonra találásról beszélt prezentációjában Homa Ildikó is, önismeretre és reflexióra buzdítva a hallgatóságát. Úgy fogalmazott: az ünnep szent, az ünnepet ülni kell, és nem a sürgés-forgás kellene, hogy legyen a lényeg, mert az elsietett ünnep nem ünnep. Akkor várakozunk jól, ha tudjuk, hogy kire (mire) várakozunk, mert ez megszenteli a várakozásunkat, és „megszületik bennünk a türelem”. A továbbiakban olyan kulcsfogalmakról esett szó, mint a szelídség, a békesség, a bölcsesség, a boldogság, melyek segítenek nekünk az advent várakozásban.
Az ebéd után csendes idővel, csoportmunkával és gyakorlással, majd közös önreflexióval folytatódott a rendezvény. Később hálaadó szentmise volt a székesegyházban, ahol Györgypál Albert vértanú pap életfelajánlásának 80. évfordulójára emlékeztek, majd a lelkinap a nagyváradi székesegyház előtti téren felállított adventi koszorúnál ért véget, ahol a pedagógusok bekapcsolódtak a harmadik gyertya meggyújtásába.