2025.04.08. 14:48
Hamarosan az utolsó aszfaltréteget öntik a bihari körgyűrűn

Forrás: Bihar Megyei Tanács
Ciucur Losonczi Antonius
A Bihar Megyei Tanács közleménye szerint több mint 70 százaléknál tartanak a bihari körgyűrű kivitelezési munkálatai. Az utóbbi napokban befejeződött a három közül a második aszfaltréteg lefektetése a terelőút teljes 5,6 kilométeres hosszán. Jelenleg az elektromos vezetékeket telepítik át, ezt követően pedig az utolsó, vagyis a kopóréteget is leöntik.
A beruházás célja a forgalmi dugók és a balesetek csökkentése a 19-es országútnak a Váradról Margitta és Szatmárnémeti felé vezető szakaszán. A terelőút szélén kerékpársávot is kialakítanak. A projekt részét képezi a Hegyközpályi és a bihari körgyűrű közti 3,1 kilométeres összekötő útnak a megépítése is, mely 50 százaléknál tart. Mindkét esetben a kivitelező a Dumexim–Consorzio Stabile EBG Group konzorcium. A megvalósítási időszak 2023 októberétől számított 18 hónap, a megbízási szerződés értéke bruttó 66,3 millió lej, a finanszírozást a megye költségvetéséből és európai uniós pénzforrásokból biztosítják, utóbbi a 2021–2027 közötti Regionális Operatív Programon keresztül.