Mozgókép

2020.11.11. 13:36

Tíz filmterv kap fejlesztési támogatást az Inkubátor Programban

Idén 68 pályakezdő rendező jelentkezett az Inkubátor Programra. A pályázatok közül mozgóképszakmai előzsűri választotta ki a 10 filmtervet, amelyek forgatókönyv fejlesztési támogatásban részesülnek – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) szerdán.

Forrás: Shutterstock

Az Inkubátor Programra a diplomás, de első egészestés filmet moziban még be nem mutatott rendezők jelentkezhettek, valamint olyan alkotók, akik rövidfilmjükkel már szerepeltek nemzetközi filmfesztiválokon, vagy akik Magyarországon országos televízióban bemutatott alkotást jegyeznek írja a közlemény.

A legtöbb pályázat idén is a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), a Budapesti Metropolitan Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) diplomásaitól érkezett, de voltak Edinburgh-ban, Kolozsváron, Londonban, Párizsban és Los Angelesben végzett fiatal magyar filmesek is a jelentkezők között.

A szakmai előzsűri tagja volt Bodzsár Márk rendező, Hartung Attila rendező, Iványi Petra producer, Pápai Zsolt filmtörténész és Zurbó Dorottya dokumentumfilm rendező. A kiválasztott fiatal alkotók Breier Ádám, Dudás Balázs, Hevér Dániel, Holtai Gábor, Nagy Borbála, Podhradská Lea, Sós Bálint Dániel, Szabó Szonja, Szeleczki Rozália, Tóth Gergely projektjei 2 millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesülnek.

A forgatókönyvek elkészítésére januártól 5 hónap áll az alkotók rendelkezésére. Május végén a döntősök prezentációs, azaz pitch fórumon mutatják be a filmtervüket a szakmai közönség előtt. A 10 filmterv közül szakmai zsűri és a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választja ki az 5 nyertes filmtervet.

A nyertes filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 100 millió, a dokumentumfilmeknél 30 millió forintig nyújthat támogatást az Inkubátor Program. A fiatal alkotóknak az NFI az anyagi mellett szakmai támogatást is nyújt.

A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében már 24 elsőfilmes csapat kapott támogatást, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, Csuja László Virágvölgy című road movie-ja, és Zurbó Dorottya Könnyű leckék és Visky Ábel Mesék a zárkából című dokumentumfilmje is.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!