Vörös vírus pusztítását viszik színpadra

Andrási Attila rendezővel, az Udvari Kamaraszínház művészeti vezetőjével beszélgetett Kékesi Raymund. A life.hu portál írását szemléztük.

A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról elhangzott, az esemény, bár tragikus, valóban megfoghatatlan és átélhetetlen szinte még azoknak is, akik érdeklődnek a történelem iránt.

– Ebből a szempontból talán szerencsésebb lett volna a Tanácsköztársaság kikiáltásának napját választani. Nem véletlen, hogy a Tizenkilenc című darabunk ezzel az időszakkal foglalkozik, a Tizennyolc meg ennek előzményeivel – mondta a Jászai-díjas rendező.

– Egy olyan rezsimváltásról beszélünk, amit valójában csupán egy rendkívül szűk budapesti réteg akart. Azt hiszem, Tormay Cécile-nél olvastam valahol, hogy miután kikiáltották a köztársaságot, parasztemberek jöttek a piacra, és hallva, mi történt, az egyik megkérdezte, hogy de akkor most ki lesz a király? Ez rengeteget elárul.

Az őszirózsás forradalom árulók, idióták, gonosztevők, és naiv emberek fordulata volt.

Én nem tudom, hogy ilyen kombinációban miképp lehetne bármi jót tenni. Gondoljunk például az emblematikus Szabó Ervinre. Tervezi az elvtársaival Tisza kinyírását, azaz konkrétan azt, hogy lelövik Tisza Istvánt. Ervinünk a könyvtár igazgatója, és mégsem mondjuk a könyvtárba szervezi ezt a megbeszélést, hanem az éjszaka kellős közepén átmásznak a kerítésen a németvölgyi temetőbe, és ott szövik a terveiket a miniszterelnök lelövéséről. Hát nem idióták?! – válaszolta Andrási Attila a felvetésre, hogy a Tanácsköztársaságot olyan legendák övezik, hogy milyen pozitív és jó dolog volt.

– Lenin nélkül nem lehet a kommunizmusról beszélni.

Amellett, hogy a németek jól tudták, hogy amennyiben hazaszállítják Oroszországba, azzal kilövik az országot a világháborúból, darabunkban azt is megmutatjuk, hogy az emigrációban gyakorlatilag egy tökéletes szerelmi háromszögben élt – amennyiben egy ilyen szerelmi háromszög persze tökéletes lehet – a feleségével, Krupszkajával és Inessa Armanddal, egy gazdag francia textilgyáros feleségével. Csak egy hit, ebben az esetben egy Isten nélküli hit okozhatja, hogy a gazdag textilgyáros arisztokrata családból való felesége elmegy Leninhez szeretőnek, majd végigutazza a katasztrofális orosz vidéket, hogy propagálja a kommunizmust, és ott hal meg kolerában – taglalta a színház művészeti vezetője.

– Normális embernek lényegében teljesen elképzelhetetlen és elfogadhatatlan abszurdum, amit a kommunisták hirdettek. Majd eljön a kommunizmus, ahol mindenki csak annyit tesz hozzá a közöshöz, amennyihez kedve van, és mindazt elveszi belőle amihez csak kedve van. Ez

valami egészen elképesztően irreális elképzelés, amit csak a legdurvább terrorral lehet az emberekre rákényszeríteni.

Ezt a durva terrort meg is valósították. Ennek a viselkedésnek, a kommunizmus előkészítésének és magának a kommunizmusnak valójában felekezeti jellege van, úgyhogy lényegében a XX. század az újkori vallásháborúk sora, akárhogy is nézzük. Ezek az emberek ebben hisznek. Megvan a dogmarendszerük, mely szerint élnek, vélekednek, küzdenek, és mivel a dogmák megkérdőjelezhetetlenek, ölni is képesek érte. A végeredmény még véresebb lett, mint a francia forradalom, mert azt se feledjük el, hogy az is tömeggyilkosságok sora volt.

Ha belegondolunk például Kambodzsába, tehát abba, hogy ott minden harmadik embert kinyírtak, arról még beszélni se jó. Megáll az ember esze

– mondta el a kommunista terror lényegéről Andrási Attila.

– Ahhoz, hogy megtaláljuk azt az utat, amely elvezet a saját jövőnk felé, bele kell zuhanjunk a jelenünket eredményező múltunkba. Egyértelmű, hogy az a közösség, amelyiknek nincs múltja, annak nincs jövője sem. De amellett van egy szakrális vonatkozása is ennek a történelem szeretetnek.

A jelenünket eredményező múltunk, vagyis a történelmünk lényegében Isten irányunkba történő megmutatkozása az időben.

Tehát mindenféleképpen kötelességünk, hogy kutassuk ezt a megmutatkozást, vagy ezeknek a megmutatkozásoknak a sorát. Meg kell mutassuk a kommunizmus igazi arcát. A kommunizmus a rend és a tradicionális társadalmi rétegződés felfordításáról szól, pedig a tradicionális társadalmi rétegződés felborítása és egyes társadalmi osztályok megsemmisítése egyenesen a földi poklot idézi elő.

A kommunizmussal kapcsolatban csak a pokolról lehet beszélni,

hiszen ha valamire áll az a régi mondás, hogy a legnagyobb gaztettek mindig szép szavakkal indulnak, akkor a kommunizmusra áll leginkább. Amikor elkezdtem kutatni ezt az időszakot, döbbenetes volt azzal szembesülnöm, hogy a szocialista beállítottságú gondolkodók és megnyilvánulók semmit nem változtak még az én gyermekkorom óta sem. Egészen döbbenetes, hogy

ugyanolyan a kommunisták magaviselete, és ugyanazokra a kérdésekre ugyanazokat a válaszokat adják ma is, éppúgy, mint mondjuk 100 évvel ezelőtt.

Nem olyan régen valóban azt gondolhattuk, hogy a kommunizmusnak nagyjából vége van. Erre most Amerikában tűntek fel olyan kommunista csoportok, akik megszüntetik az államot, meg különböző kommunákat hoznak létre. Nem tudom melyik amerikai városban már ki is kikiáltották az államtól való függetlenséget. A kommunizmus tehát most is ható szellemi vírus. Nagyon nehéz kiirtani.

A vörös vírus legalább olyan fertőző, mint a Covid-19.

A demokrata párt bal szárnya, amelyik magát liberálisnak vallja, támogatja ezeket az anarchista, kommunisztikus csoportokat. Ezt az ember korábban nem hitte volna. Tehát

a kommunizmus kérdését nem lehet levenni a napirendről, és nem lehet levenni a műsorról sem.

Hiszen az nem volt, hanem itt van, csak hol itt, hol ott üti föl a fejét. Most éppen Amerikában. A kommunizmus ráadásul csak egy példája az ideológiai elvakultságnak, a liberalizmusnak a jelenleg utcákon tomboló formája meg egy másik példája. Érdekes, hogy a kommunisták általában támogatják ezeket a liberális eszméket, és viszont. Nagyjából eggyé váltak – részletezte a színházi szakember.

Borítókép: Az ortodox pap (középen Dóczy Péter) kínzása a Tizenkilenc című darabban / Andrási Ariel / Udvari Kamaraszínház