Nyomozás

2024.12.06. 12:44

FRISSÍTVE | Több mint hatvan házkutatást tartottak adócsalás miatt

Forrás: Rendőrség

Erdon-összeállítás

A Bihar megyei rendőrök és ügyészek december 6-án 61 házkutatást tartottak Bihar, Arad és Temes megyékben, összesen 36 kereskedelmi egységnél és 35 személy lakcímén. Többek között egy 55 éves nagyváradi férfinél is vizsgálódtak, aki 181 kereskedelmi egység képviselője, és adócsalással, valamint adócsalásban való részvétellel vádolják.

A vád szerint a férfi 2018-tól kezdődően mostanáig a már említett cégek képviselőivel közösen egy bűnszervezetet hozott létre, melyet ő vezetett. Ebbe homokkal és kaviccsal foglalkozó cégeket vontak be, összesen 44-et, melyek nyereséggel „jöttek ki”, illetve 137 „áldozati” céget. Utóbbiak fő szerepe az volt, hogy különféle dokumentumokat biztosítsanak, ezáltal az adót és más illetékek kifizetését más vállalatokra tudták hárítani. Az 55 éves férfi több fiktív kifizetést vezetett be a könyvelésbe a 137 „áldozati” vállalat bevonásával, körülbelül 50.000.000 lej értékben, azzal a céllal, hogy mentesüljenek az adóbefizetés alól.  Időközben a férfi, a 181 cég képviselőjeként a bűnszervezet által az adók csökkentésére törekedett, de egyes cégeknél „adófelhalmozást” hozott létre, annak érdekében, hogy fizetésképtelenné nyilvánítsák az adott vállalkozást, majd ezt követően töröljék azt a kereskedelmi nyilvántartásból, mely által az állami költségvetéssel szembeni tartozások is törlésre kerültek. Az említett 181 cégből 73-at ily módon töröltek, így 25.000.000 lejnyi adósságtól mentesültek, ebből körülbelül 13.000.000 lejnyi rész az áfát képezte. Az államnak okozott kár eddig összesen 9.000.000 lejre tehető.

A házkutatások során dokumentumokat, pecséteket és különféle elektronikai eszközöket koboztak el, illetve harminc elfogatóparancsot adtak ki. A harminc személyt ki is hallgatták, közülük 12-őt 24 órás őrizetbe vettek december 6-án, majd december 7-én törvényszék elé állították őket. 

Ugyanakkor az állami költségvetésnek okozott, összesen mintegy 9.000.000 lejes kár megtérítése érdekében az ügyben szereplő természetes és jogi személy tulajdonát képező ingó és ingatlan vagyontárgyakra vonatkozó biztosítási intézkedéseket hoztak, a lefoglalt vagyontárgyak teljes összege mintegy 8.000.000 lej.

Az ügyben további vizsgálat zajlik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában