2020.02.11. 13:40
Váradi felhívások március 15. megünneplésére
A március 15-i ünnepségekkel kapcsolatosan juttatott el közleményt szerkesztőségünkbe az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete. Ezt, és az RMDSZ váradi szervezetének reagálását közöljük.
Felhívás egységes, politikamentes ünneplésre!
Március 15-e az egyetemes magyarság legfontosabb szabadságünnepe. Ennek jegyében természetesnek kellene lennie, hogy e napon, félretéve minden vélt vagy valós sérelmünket, közösségeink valamennyi tagja, politikai hovatartozástól függetlenül, azaz valóban minden magyar, együtt tud ünnepelni. Az, hogy Nagyváradon ez nincsen így, jól tudjuk, kizárólag azon politikusok vétke, akik e jeles ünnepünkben sem látnak egyebet, mint erődemonstrációs lehetőséget, hasznos alkalmat arra, hogy pártos üzeneteiket nagyobb „tömeg” előtt mondhassák el.
Ezzel szemben számunkra teljesen egyértelmű, hogy a nagyváradi magyarok március 15-én semmi egyebet nem szeretnének, mint közös, békés, és lehetőleg politikamentes ünnepet.
Ennek elérése érdekében az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete a Magyar Polgári Párttal egyetértésben levélben fordult RMDSZ-es ikerszervezetéhez azzal a kéréssel, hogy kerüljön mihamarabb rögzítésre egy időpont a közös ünnep megszervezésének megbeszélésére. Egyetlen feltételt fogalmaztunk meg, jelesül azt, hogy a két szervezet politikusai tartózkodjanak a szónoklatoktól, hiszen eddig is ez volt a megállapodás fő akadálya. Biztosak vagyunk benne, hogy az alkalomhoz illő kulturális programok és az anyaországi vezetők üzenetei, esetleg személyes jelenléte elegendő lesz az ünnep teljességéhez. Úgy gondoljuk, hogy politikusaink részéről egyáltalán nem nagy ár ez azért, hogy a város magyarsága végre békében és méltó módon, egységesen ünnepelhesse a magyar szabadság napját.
Jelen felhívás oka, hogy a megkeresésre mai napig nem érkezett írásos válasz. Ugyanakkor biztató, hogy ugyan írásos választ nem, azonban nemhivatalos jelzést már kaptunk, mely szerint vannak olyanok a tulipános városi szervezetnél is, akik készek lennének e fontos megállapodásra.
Bár levelünkre tehát még nem kaptunk választ, javaslatunkat fenntartva, a nyilvánosságot felhasználva felajánljuk és kérjük: az egység jegyében a két szervezet, valamint a nagyváradi polgárok, civil szervezetek és egyházak szervezzék közösen nemzeti ünnepünk eseményeit, oly módon, hogy az ünnepi megemlékezéseken egyetlen politikus sem szólal fel. Ez alól kivételt csak a meghívott, és városunkban sok szeretettel fogadott anyaországi vendégek képezhetnek. Úgy véljük, ily módon biztosítható, hogy minden nagyváradi magyar ember magáénak érezhesse e nap eseményeit. Szégyen reánk nézve, hogy velünk ellentétben a román politikum minden ideológiai szembenállást félretéve képes legnagyobb ünnepei közös megülésére, és ezzel egységet és erőt demonstrál a külvilág felé. Azt gondoljuk, közösségünk jelen helyzetében semmi sem lehet pozitívabb üzenet, mint az, hogy tudunk ünnepeinknek együtt örülni, van erőnk a megosztottságot félretenni.
Nem vagyunk naivak, minden bizonnyal a napi nézetkülönbségek és csatározások megmaradnak, hiszen azoknak megoldatlan, sok évtizedes mélységű okai vannak. Mégis szeretnénk, ha legalább nemzeti ünnepünk alkalmával tűzszünetet lehetne kötni. Talán a magyar pártok e gesztusa lehetne az alapja annak, hogy Erdély és Partium más tájaihoz hasonlóan, végre Biharországban is elkezdhessük a minket elválasztó gondok megbeszélését, hogy létrehozzuk azt az új egységet, melyben minden magyar embernek helye van.
Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete
Reagálás: Felhívás együtt ünneplésre, egymás és hagyományaink tiszteletére!
Nemzeti ünnepeink szabad megünneplése, az elmúlt három évtized egyik legnagyobb eredménye. Az első megemlékezéseink félénkségétől eljutottunk oda, hogy egyre bátrabb, látványosabb közösségi élményé tette szövetségünk, az RMDSZ március 15-nek a megünneplését. Tettük ezt a lehető legnagyobb egységben történelmi egyházainkkal, oktatási, kulturális intézményhálózatunkkal, illetve civil és ifjúsági szervezeteinkkel. Nem volt egyszerű, de sikerült.
Világosan kell beszélni. A siker egyik kulcsa mindvégig az volt, hogy ugyan a közéletben változtak a szereplők, elnökök és immár úgy tűnik pártok jöttek, mentek, de a nemzeti ünnep méltósága, forgatókönyve, helyszínei, sőt lehetőség szerint kezdési időpontjai immár lassan három évtizede ugyanazok. Ez volt a döntés szövetségünk és mindannyiunk részéről, akik első pillanattól ebben szerepet vállaltunk. Ez egy világos üzenet, hogy a változó politikai széljárások, szereplők világában a nemzeti ünnep, március 15-e a magyar közösség erőt, elszántságot, szabadságvágyat sugárzó ünnepe, nem változik. Az egyházaink, intézményeink, civiljeink és az RMDSZ által szervezet Ünnep marad az a biztos pont, ahol mindenki ott lehet, oda visszajöhet, még akkor is, ha néha eltévelyedett ebben a bonyolult világban.
Igen, ki kell mondani, nem jó úton jártak, járnak azok, akik megbontották, megbontják egységünket, ünnepeinket. Ezt mondják a magyarok is. Világos mindenkinek az is, hogy nem mi voltunk azok. Mi ott voltunk végig a temetőben Rulikowskinál, a templomainkban egyházaink mellett és igen, Szacsvaynál a közösségi bizalmat bírva és nem román hatalmasságok által kijelölve, sorra megfogalmaztuk közösségünk épp aktuális üzeneteit magunk, de a körülöttünk lévő világ felé is. Sőt, ennél többet tettünk, hisz nem mondtunk le senkiről, mert mi minden évben ott voltunk az egységbontók ünnepein is. Koszorúztunk náluk. Méltósággal, néha atyai szégyenkezéssel, de jóindulattal viseltük azt, hogy jelenlétünkben szemérmetlenül, sokszor alpári stílusban esetleg ostoroznak. Tettük ezt azért, hogy érezzék, mi nem mondunk le egy magyarról sem, róluk sem, és továbbra is úgy gondoljuk, hogy egy vérből valók vagyunk.
Eltelt lassan másfél évtized az egységbontás, a pártot alapítók kiválása óta. Ma, ők maguk is belátva az eltévelygést, elindulnak talán visszafelé és az egységesülés irányába vették, veszik útjukat. A több mint egy évtizedes megosztottság, szlogenekkel megtűzdelt pártoskodás melletti kardoskodás után talán rájöttek, hogy tévedtek. Ez szép, de nem kell megállni félúton. A háromba választott közösség helyett kisebb rossz a ketté osztottság, de még jobb az, ha nincs egyáltalán szétválva a család. A tékozló fiúi tévedést beismerő, bocsánatkérő bátorságpéldázatra és az ezt követő atyai jóságra kell és lehet építkezni.
Hagyományos március 15-i ünnepünkön a család legtöbb szereplője évek óta ott van. A lehető legnagyobb egységre törekszünk mi magunk is, a magyar közösségünk családjának képviseletére megválasztottak. Őszintén sajnáljuk mindannyian, hogy egyesek évek óta a tékozló fiú első gőgjével elhagynak, sértegetnek minket. Reméljük, idén ez nem így lesz. Ugyanakkor érthetetlen, hogy ma azok, akik nem kaptak a magyar közösségtől megbízatást sem Nagyváradon, sem a megyében a képviseletre, meg akarják fosztani, ma román politikus tanácsadói minőségben is, a szólástól azokat, akiket folyamatosan megválasztott a közösség képviseletre, nevükben való szólásra.
Köszönjük minden magyarnak azt, hogy együtt ünnepelünk és a nagyon nagy többség nem volt hajlandó eddig sem a megosztottságot támogatni. A több mint harminc éves hagyományt folytatva, egymást tisztelve szeretettel várunk mindenkit március 15-i, a lehető legnagyobb egységben szervezett nemzeti ünnepre.
Az RMDSZ nagyváradi szervezete
Borítókép: illusztráció