2020.03.12. 14:10
Bémer László püspökre emlékeztek
A közvélekedéssel ellentétben nem Bémer László püspökről, hanem a testvéréről, Bémer Pál tenkei plébánosról és alesperesről lett elnevezve a nagyváradi Bémer tér – hangsúlyozta a nemeseknek tartott előadásában Mons. Fodor József általános helynök. Hogy mi ennek az oka, kiderül alábbi írásunkból.
Ciucur Losonczi Antonius
Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc, ennek Bihar megyei egyházi vonatkozása volt a témája a Nobilitas Egyesület tagjai legutóbbi találkozásának, melynek kapcsán Mons. Fodor József általános helynök, az egyesület vezetője Bémer László püspökről (1784–1862) tartott előadást. Arra hívta fel a figyelmet: feljegyezték róla, hogy noha az élet zajló hullámai között annyi hányattatást és megpróbáltatást kellett kiállnia, kedélyét nem veszítette el, és mindig bizakodással tekintett a jövőbe. Törékeny testét ugyan elgyengítették a mostoha körülmények, a nélkülözés, de lelkét erőssé tette az élő hitből merített bizalom abban, aki az emberek sorsát mérhetetlen bölcsessége szerint vezérli. Élete a fokozatos emelkedés s a gyászos hanyatlás erős vonalaival volt átszőve, de minden fordulóponton felismerhetőek a nemes jellemvonások, melyek őt előttünk tiszteletre méltóvá, emlékét feledhetetlenné teszik.
1843-ban érte az a nagy kitüntetés, hogy a váradi püspöki székbe kapott kinevezést az apostoli királytól, amit hamarosan a pápai megerősítés is követett. Abban az időben ugyanis az itteni püspöki szék az egész Habsburg birodalom egyik legjelesebb és egyben leggazdagabb püspökségének számított. Mindezek ellenére feljegyezték róla, hogy mindig készségesen hallgatta hívei kéréseit és panaszait, és nagy szeretettel fogadta – rangra való tekintett nélkül – a hozzá érkezőket. Ezért is volt annyira fájdalmas mindenki számára az 1849–1850-es időszak, amikor nemcsak főpásztori méltóságától, hanem szabadságától is megfosztották, mivel 1849-ben a székesegyházban kihirdette a Habsburg-ház trónfosztását úgy, ahogy a debreceni országgyűlés is tette. Főpapi voltára való tekintettel a bitó általi halált végül megúszta, de a hírhedt kufsteini börtönbe zárták, majd amikor megvakultan kiszabadult, Ungvárra száműzték. Szívében a hit világosságának szövétnekével, zúgolódás nélkül ment nehéz sorsa elé, imádsággal és elmélkedéssel töltvén napjait. Ugyanakkor mindenét szétosztotta a szegények közt, nem gondolva a holnapra. Rengeteg elmélkedést írt és bocsátott közre ebben az időben, ezen buzgó munkája közepette kereste fel az Úr hűséges és sokat szenvedett szolgáját éppen ott, ahol tanulmányait annak idején megkezdte, Ungváron.
Utóda, Szaniszló Ferencz – akinek szobra a püspöki palota kertjében látható – kieszközölte a Magyar Királyi Helytartó Tanácsnál, hogy a saját költségén hazahozathassa püspökelődje földi maradványait, és az őt megillető helyre, vagyis a székesegyház kriptájába temethesse el.
Érdekességként a vikárius megjegyezte: Bémer László püspök testvére, Bémer Pál tenkei plébános és alesperes egy alkalommal, amikor már a Püspöki Alapítványi Pénztár igazgatójaként is tevékenykedett, Várad városának adományozott 10 ezer arany forintot, hogy az akkori színjátszásnak egy megfelelő teret alakítsanak ki. Ez végül nem következett be, mert lakásszűkében szenvedett a város, de hogy az adományt megtarthassák és emlékét megőrizzék, a teret róla, tehát Bémer Pálról nevezték el.