Elkeserítő számadatok

Az illetékesek nyilván jobban tudják, de szerintem legalább 80% felett lenne elfogadható a százalékarány. Bihar megye még rosszabbul áll az 50,58%-kal!

A gyenge eredmények arra késztettek, hogy igyekezzek megtalálni az ide vezető okokat. Sajnos ez a katasztrofálisnak minősíthető helyzet majdnem teljes mértékben az évtizedek óta regnáló, dilettáns kezekben lévő Tanügyminisztérium folyamatosan elhibázott tétova intézkedéseinek róható fel. Mert egy állandósult átmeneti állapot jött létre – a rossz és még rosszabb között – tele kapkodással: kirohanásokkal és megtorpanásokkal, határozatképtelenséggel vagy gyorsan visszavont határozatokkal. Ilyen körülmények között a tanulás de a tanítás is a képtelenség határait súrolta. A tanügyi tárca átkos tevékenységén túl más tényezők is hozzájárultak a gyenge eredményekhez, de szinte minden más a tanügy felső szintjének hiányosságaira vezethető vissza.

Azt az okot kizárhatjuk, hogy a mai diákok butábbak, vagy kevésbé tájékozottak lennének, mint az egykoriak. Mert a világháló óriási gyors segítség. Szerintem érdemes lenne kikeresni a 30 vagy 50 éve érettségizettek adatait. Látatlanban úgy hiszem vizsgajegyeik jobbak voltak a mostaniakénál. Ők csak a tanáraik tudására, hivatástudatára, könyvekre, lexikonokra alapozhattak, a hajtóerő pedig csakis saját tudásszomjuk volt. Egy régi diák számára az iskola volt a tudás fellegvára.

További okokat keresve eljutunk a tankkönyvekig, amelyek nagy része minősíthetetlen, csapnivaló! Az egyszerű értelmes magyarázatok helyett értelmetlenül túlbonyolított meghatározásokat találunk. Nem tudom megérteni, hogy a mieinknek miért kell a román tankönyvek kétes értékű lefordított változatából tanulniuk, amikor meggyőződésem szerint vannak magasan képzett tanáraink, akik megfelelő szintű, jól értelmezhető tartalmú tankönyveket tudnának szerkeszteni.

Sajnos a mi jól bevált tanítási módszereinket már régen szétzúzták – pedig csak átalakításra, modernizálásra lett volna szükség. Azóta is próbálkoznak – alaptalan önbizalommal – újabb módszerekkel, de mint látjuk sorra kudarcba fulladnak. Az pedig elhanyagolható járulék hogy a sok sikertelen huzavona milyen károkat okoz az iskolák szintjén: a tanárok és diákok, és végül az egész társadalom szellemiségére vonatkozóan.

Amikor tavasszal rátört a világra a koronavírus-járvány, egy-kettőre kiderült, hogy a tanügyi rendszerünk még gyerekcipőben sem jár az online oktatást illetően. Itt nem csak a tudományos felkészültségről, hanem a gazdasági nyomorról is beszélhetünk, mert hol van nálunk minden családban – ahol iskolás gyerekek vannak – számítógép és internet hozzáférhetőség? Lemaradásunk a nyugati országokhoz képest évtizedekben mérhető.

Mindezeket átgondolva nem kell csodálkoznunk a gyenge eredményeket látva. Csak éppen tudatában vagyunk annak, hogy mi az oktatás terén sok mindent tudnánk jobban, csak nem hagyják. De van még valami más is. Legfelsőbb szinten görbe szemmel néznek minden kívülről felénk irányuló segítő szándékra – bármelyik ágazatról legyen szó. Még akkor sem kell, ha a többség is haszonélvezője lenne a segítségnek. Inkább bevállalják a veszteséget, lemaradást, sikertelenséget. Igaz hogy az ésszerűtlen és a haladás kerékkötője de ezek mellékes szempontok, amelyeket semlegesítenek a mélyben munkálkodó alattomos erők.

Borítókép: illusztráció