Nagyvárad, az utópia városa

Pap István

Nagyvárad természetes fejlődését akasztotta meg az 1919-es impériumváltás, de a valóban a durva, a város természetes fejlődését teljesen figyelmen kívül hagyó építészeti beavatkozások a kommunista korszakban történtek. A diktatúra egyik alapvető törekvése volt az erőltetett iparosítás, ami rengeteg embernek a városokba költöztetésével járt együtt. Az 1973-tól Nagyváradon tevékenykedő, gyulafehérvári származású Szász Pál építész hangsúlyozta, hogy a betelepített embereknek lakást kellett biztosítani, ezért nagyon sok építész Nagyváradon is kizárólag csak tömbházak és tömbháznegyedek tervezésével foglalkozott. Ennek a stratégiának az alapján épült fel Váradon a kertvárosok helyén Rogériusz, Észak-Őssi és Szőllős tömbháznegyed, és még több ilyen betonrengeteg nőtt volna ki a földből, ha nem bukik meg a rendszer.

Még több panel

Pafka Ernő váradi építész több ilyen már betervezett, végül meg nem valósított elképzelésről tett említést. Ilyen terv volt az ötezer lakásos tömbháznegyed építése Biharpüspökiben. „Arra hivatkoztak, hogy nagyon rossz az a két kanyaros út, ezért kell építeni egy egyenes utat, és ha az már meglett volna, akkor egyúttal építettek volna oda ötezer lakást előregyártott elemekből. Már el is készült az urbanisztikai terv és a kivitelezési tervek is, de jött a rendszerváltás, és az egész dugába dőlt. Szerencsére nem kezdtek el még bontani semmit” – fogalmazott.

Pafka Ernő kiemelte, hogy a Vitéz (Decebal) útnak csak a jobb oldalán volt idő megvalósítani a tömbházasítást, holott az út bal oldalán is le akarták bontani a házsort, és akkor most a Vitéz út mindkét oldala panelházakkal lenne tele. A szakember elárulta, hogy a villamosvonalakat át akarták költöztetni a Vitéz útról a Shakespeare utcára, és annak az utcának a folytatása lett volna egy új híd, amelyen csak a villamos ment volna át. A Vitéz utcát ugyanis a híd előtti „görög blokkok” miatt már nem tudták szélesíteni. Pafka Ernő tud egy olyan tanulmányról is, amelyben a Körös part mentén kétszáz méterenként építettek volna akkora magasházakat, mint amilyen a belvárosban a Körös (Vladimirescu) utca elején éktelenkedik.

Tömbházat mindenhová

Pafka Ernő hangsúlyozta, hogy ezek a városrendezési elképzelések eleinte még kímélték a belvárost, a tervezők olyan területeket kerestek, amelyek kevésbé voltak beépítve, és ahol rosszabb minőségű ingatlanok álltak. „A Rogériuszt a régi bolgár kertekre építették, ahol először nagyon keveset kellett lebontani, mert földszintes házak voltak ott nagy kertekkel” – mondta. Az említett óvatosság a nyolcvanas évek közepére azonban eltűnt, és a tömbházépítési láz aggasztó méreteket öltött, idézte fel az akkori időket immár Szász Pál. „Bukarestből jött a rendelet, hogy még több tömbházat kell építeni, ami nagyon sok bontással járt volna. A tervezői munkának ez volt a legszörnyűbb része” – mondta, felidézve azt, hogy a Mester (Meșteșugarilor) utcát végig, továbbá a Körös (Vladimirescu) utcának a Mester utcához közel eső részét is tömbházakkal kellett volna beépíteni, és ha tovább tartott volna a rendszer, akkor a Körös utcán a belvárosig tömbházak lettek volna, továbbá Őssinek a kertvárosi részét is le kellett volna bontani.

Múltidézés

A rengeteg betelepített ember közlekedését is biztosítani kellett, ezért szorgalmazták a tömegközlekedési hálózat bővítését, igaz, a legyártott terveknek a többségéből végül nem lett semmi. Szász Pál a nyolcvanas években a nagyváradi tervezőintézet úttervezési részlegen dolgozott és ő maga is több ilyen jellegű tervet dolgozott ki. Az egyik ilyen projektje a Kolozsvári út négysávossá tételére vonatkozott, illetve a vasúti sínek által kettévágott utat egy közúti felüljáró híddal kötötte volna össze a sínek fölött.

Ezen a hídon haladt volna át a villamos, ami a mai Metro előtt fordult volna meg. „Az ottani nyomornegyedet ugyanis lebontották volna, és tömbházak épültek volna a helyükön” – árulta el Szász Pál. Egy másik nagyszabású elképzelés volt a villamospályák kivezetése a nagyállomástól a mai Ștefan cel Mare úton a biharpüspöki vasútállomásig, Szász Pál az úttervezési részlegen ennek az elképzelésnek a terveivel is foglalkozott. Egyébiránt Szász Pál 1973-ban először a félixfürdői tervezőcsoportba került, itt Szabó Arnold főépítésszel megtervezték Félixfürdő központját és a villamosvonalakat is, amelyek ki kellett volna menjenek Félixfürdőbe és Püspökfürdőbe is. „Ez abban az időben nagyon jó elképzelés volt, és ha megvalósult volna, ma is működne. Ezt mindenki akarta, de valahogy sose volt rá elég pénz” – mondta az építész.

Jó szándék

Azt mindkét építész kiemelte, hogy a kommunista rendszerben a Váradon dolgozó építészek, illetve szakemberek, de olykor még a váradi kommunista vezetőség is tisztelték a belvárost annyira, hogy megpróbálják a lehető legkevésbé megbontani azt, ezzel lelassították a város teljes átalakítását. Ez nagy jelentőségű tettnek bizonyult, hiszen a rendszerváltás bekövetkeztével gyakorlatilag megmenekült Nagyvárad belvárosának eredeti és egyedi városképe. Így sikerült például megmenteni a Körös utcát, ahol már el volt rendelve a bontás és a tömbházépítés. Ellenkezni nem lehetett, az építészek csak variánsokat mutathattak be. A megyei tervezőintézetnek volt egy bizottsága, amely elbírálta ezeket a terveket. Szász Pál elmondta, hogy több esetben emberi döntés függvénye volt, hogy mit dózeroljanak le. „Az említett elbíráló bizottság tagja volt az Antonio Alexe Sportcsarnokot tervező Vlad Ionescu, aki nagyon sokat segített, hogy ne kelljen annyit bontani. Szóval emberfüggő volt, hogy az ukázokat hogyan hajtjuk végre. Ha mindent úgy valósítottak volna meg, ahogy a bukaresti rendelet szólt, akkor a város képe teljesen megváltozott volna” – fogalmazott. De a jó szándék és a szakmaiság előtérbe helyezése ellenére sem sikerült megakadályozni azt, hogy rossz elképzelések megvalósuljanak. Egy ilyen rossz terv volt az új nagyváradi városközpont is, amelyet az akkor Augusztus 23. parknak nevezett Nagyvásártér és a vár közötti területen akartak kiépíteni, és amelynek végleges megvalósítása csak a rendszerváltás miatt nem történt meg. Az elképzelés szerint a Szakszervezetek Művelődési Háza és a vár közötti területet egy nagy tapstérré kellett volna átalakítani, a vár felőli részen tömbházak és egy adminisztratív palota kellett helyet kapjon, a közúti forgalmat pedig a föld alá vezették volna. A projektnek volt egy alig titkolt szándéka is, hogy a várat teljesen eltakarják.

Meghiúsult mentőakció

A vár előtt jelenleg álló két tömbházat Szabó Arnold tervezte, aki kezdetben Szász Pállal dolgozott ezen a projekten. Mindketten tisztában voltak azzal, hogy azokat a tömbházakat nem kellene oda építeni, de mivel ennek az elképzelésnek a hatalom mindenképpen érvényt szerzett volna, ezért döntöttek úgy, hogy inkább elvállalják ők a tömbházak megtervezését, és mint Szász Pál elmondta, ezért is tervezték ezeket meglehetősen távol egymástól, hogy közöttük azért látsszon valami a várból. Kapóra jött az is, hogy egy akkoriban neves bukaresti szobrász megtervezte a váradi magyarság által később csak „A három éhenkórász”-nak, a románság által pedig Frații Petreușnak nevezett Függetlenség Emlékművét, melynek fő eleme a három román parasztember, akik besorozzák magukat a havasalföldi hadseregbe, hogy harcoljanak a román függetlenségért. Az emlékmű elhelyezését és a szobor szokatlanul magas talapzatát Szász Pál tervezte meg.

„Megcsináltam az emlékműhöz egy hatalmas lépcsős talapzatot, hogy azt ne foglalhassa el más. Középen volt egy nagy oszlop, annak a tetejére feltettük a Frații Petreușt. A bukaresti szobrásznak tetszett, hogy jó magas az oszlop, nekem meg tetszett, hogy ez nem takarja annyira a várat. Azt gondoltam, ha már itt áll ez a szoborkompozíció, akkor oda már nem nyúlhat senki, és valamilyen formában csak megmentjük a várat.” Bizakodása azért is indokolt volt, mert, mint visszaemlékezett, az emlékmű felavatásán maga Ceaușescu is jelen volt. A nyolcvanas évek legvégén a város és a megye adminisztratív központját akarták a két felépült tömbház közé felhúzni, el is kezdték a tervezést, de végül elálltak ettől a tervtől, mert ott állt a szoborkompozíció. Végül aztán nem a kommunizmus, hanem a forradalom után berendezkedő új rendszer tette tönkre végleg azt a teret. Az emlékművet elbontották, az ortodox egyház pedig elérte azt, hogy megkapja azt a telket, és hogy oda építtesse fel katedrálisát, építészeti, városrendészeti szempontból egyébként teljesen indokolatlanul, fejezte ki sajnálkozását Szász Pál.

Mi lett volna, ha…

Pafka Ernő a maga során azt emelte ki ennek kapcsán, hogy minden megyei rangú városba akart a hatalom építeni egy politikai közigazgatási palotát, amelyben együtt lett volna a megyei és a városi tanács, valamint a pártszékház is. „Váradon ezt természetesen a vár előtt akarták megvalósítani. Megépítették a tömbházakat, és e kettő közé akarták tenni ezt a székházat, hogy teljesen eltakarják a várat. Volt több variáns, de Ceaușescunak egyik sem tetszett, azért mondtak le róla. Kerestek egy másik helyszínt, és ez lett a Béke domb, ahol most a Vízművek szökőkútja áll.

Ezek a tervek 1988–89-ben készültek el, és csak azért nem valósultak meg, mert jött a rendszerváltás. Ha nincs forradalom, akkor ez az épület biztosan felépült volna” – mesélte Pafka Ernő. Nagyváradon egyébként nemcsak az ortodox egyház használta ki a rendszerváltás nyomán megnyíló lehetőségeket. Pafka Ernő elmondta, hogy életbe lépett egy törvény, amelynek értelmében az egyházak ingyen juthattak állami telekhez, ha oda templomot építettek. Nagyváradon az Aradi út menti egykori Madárvárost szinte teljesen lebontották, és ott is megkezdődött a panelház-építés. De jött a forradalom, az építkezések megrekedtek, és ott maradt egy meglehetősen nagy, ledózerolt telek a Vitéz (Decebal) és az Aradi út sarkán. A baptisták megkapták azt a területet és felépítették rá az Emanuel templomot. „Ha később jön a rendszerváltás, akkor az Emanuel templom és a Ramada Hotel helyén is tömbházak állnának ma” – fogalmazott Pafka Ernő.

Elcsúfított belváros

Nagyvárad külterületeit teljesen átrajzolta a kommunista rezsim, de a belváros sem menekült meg a durva beavatkozásoktól.Szász Pál kifejtette, hogy a Körös utcai tömbház, vagy a sétálóutca elején az egykori Merkur üzlet mögé épített magasház egyáltalán nem oda valók, mint ahogy gyáraknak sem lenne semmi keresnivalójuk a belvárosban. Ezek az építmények ugyan elcsúfították a belváros összképét, de legalább nem kellett értékes ingatlanokat lebontani a kedvükért. Az építész elmondta, hogy a Nagyvásártér és a Kossuth utca sarkán álló Füchsl-ház helyén is gyárat akartak építeni, de az az ingatlan már akkor is annyira értékesnek tűnt, hogy végül ezt is, és a mellette lévő házat is megtartották.

A legnagyobb veszteség

Szász Pál szerint a váradi belváros összképét a legnagyobb veszteség a nyolcvanas években érte, amikor a Kossuth (Independenței) utca épületsorát lebontották a zsinagóga és a Szent László tér között részen. „A Kossuth utca régi hangulatához hozzátartoztak azok az épületek, volt egy pár szép ingatlan is köztük, amelyekért nagy kár” – mondta, majd felidézte, hogy a lebontott telekre új épületeket kellett volna építeni. Az építészek annyit elértek, hogy városrendezési tervpályázat-versenyt írjanak ki arra telekre, ami nagy szó volt akkoriban, korábban ugyanis ilyesmi nem volt. Szász Pál ekkor is Szabó Arnolddal közösen kezdett el dolgozni egy terven. Mivel tudvalevő volt, hogy a hatalom előbb-utóbb le akarja bontatni a Szent László-templomot, ezért azzal a javaslattal álltak elő, hogy síneken tolják el a templomot oda, ahol most az Eminescu szobor áll. „Erre már megvolt a technológia, és ez még mindig jobb lett volna, mint ha lebontják a templomot.

De nem nyert amúgy sem ez a változat. Modern épületek kerültek volna oda. A templomról nem rendelkezett a nyertes terv, de ha tovább tartott volna a Ceaușescu-rendszer, akkor több mint valószínű, hogy lebontották volna, mert nem hiszem, hogy a nép még egyszer meg tudta volna menteni, mint első alkalommal sikerült, és akkor már nem is lehetett volna hova eltolni” – hangsúlyozta Szász Pál. Egy templomköltöztető elképzelésről Pafka Ernő is beszámolt. „A Körös áruházzal szemben a kórháznak az udvarán van egy ortodox templom, amit a múlt század húszas éveiben építettek. Az a kórház temploma volt, és mikor jöttek a kommunisták, rögtön lezárták. Időközben a nép kért egy templomot az Oncsa negyedbe, de abban az időben nem nagyon építettek templomokat. A váradi pártvezetőségnek ekkor támadt az az áthidaló ötlete, hogy költöztessék el azt a templomot az udvarról, méghozzá úgy, hogy lebontották volna, és ugyanabból az anyagból újra felépítették volna. Már el is kezdtük a tervezést, ha nincs rendszerváltás, ez a terv is megvalósul”.

Amiért kár

Pafka Ernő szerint a színház melletti nyári színház eltüntetése volt az egyik legindokolatlanabb beavatkozás a belvárosban, bár ezért nem a kommunista rendszer tehető felelőssé… „A nyári színházat az 1950-es években építették közmunkával. A nyolcvanas évek végére már nagyon rossz állapotban volt. 1989 elején elkészítették a felújítási tervét, és novemberben hozzá is akartak kezdeni a munkának. Ha lett volna még annyi idejük, hogy felújítsák, akkor a nyári színház ma is állna” – mondta. Pafka Ernő szintén nagy veszteségként könyveli el azt, hogy a tömbházak felépítése miatt lebontották az Ullmann palota közelében lévő óriási raktárat, ami háromszor akkora volt, mint az időközben szintén lebontott Emília malom. „Azért a raktárért nagyon nagy kár, mert azt ipari jellegű műemléknek kellett volna megőrizni” – jelentette ki a szakember.

Ami jó

Épült-e egyáltalán olyasmi a kommunista érában Nagyváradon, ami építészeti szempontból kiállja az idő- és értékpróbát? Erre a kérdésre mindkét építész igennel válaszolt, bár igaz, véleményük abban is megegyezik, hogy nem sok ilyen épületről beszélhetünk. Mindketten megemlítették a Körös áruház épületét, mely azon a helyszínen, ahova felépült, nem rontotta el a környék összképét. Ennek az épületnek a legértékesebb része a homlokzatdísze. A mozaikhomlokzata miatt emelhető ki a Szakszervezetek Művelődési Háza is, mert hűen visszatükrözi annak a korszaknak a művészeti, építészeti stílusát.

Pafka Ernő szerint nagyon jó minőségű épület az Antonio Alexe Sportcsarnok és a volt gyerekkórház épülete, továbbá jó a Magnólia tér kialakítása is. „Az egyedüli olyan építkezés, ami abban a korszakban országos építészeti díjat is kapott, az a Körös parton a Szováta utcai tízemeletes, piros téglából kirakott tömbházsor, amelyek szintén jó minőségű épületek” – tette hozzá. Kiemelte továbbá a volt Patria mozi márványmozaikját, Jovián György képzőművész alkotását, amelyet most, az épület felújításakor széttörtek. „Szerencsére a városi vezetőség úgy adta ki az építési engedélyt, hogy azt a szép kompozíciót meg kell őrizni, úgyhogy a kivitelezők kénytelenek lesznek felújítani, tudomásom szerint magának Jovián Györgynek a felügyelete alatt” – zárta szavait Pafka Ernő.

Borítókép: a Rogerius lakónegyed, háttérben a volt gyerekkórházzal