Második alkalom

2020.07.27. 17:41

Népi Mesterek Vására Nagyváradon

A XXVII. Népi Mesterek Országos Vásárát a nagyváradi Rhédey-kertben az elmúlt hétvégén már másodjára tartották meg.

Népi Mesterek Vására Nagyváradon

Pikó Stefánia

Sokan reménykedhettek abban, hogy ezúttal az időjárás is kedvezőbb lesz, az eső azonban nem kerülte el most sem a vásárt, ráadásul ezzel egy időben egy másik vásár is zajlott a Főtéren, így az őstermelők nem kis kihívás előtt álltak. Szerencsére az eső nem esett állandóan, így aki akart, ki tudott látogatni még akár napsütésben is a vásárra.

A Bihar megyei magyar árusok, illetve Hargita megyéből, és Korondról (Tófalvi László) érkező árusok mellett javarészt Iaşi, Prahova, Suceava, Gorj megyékből jöttek még kézművesek, akik a román néphagyományok tárgyait kínálták. A népviseletek, textíliák mellett ékszereket is lehetett kapni, illetve különleges üvegből készült dísztárgyakat, melyek elkészítését a helyszínen meg is lehetett tekinteni (Rotar Alexandru Maros megyéből).

Több olyan nagyváradi szervezet is kint árult, amely a sérült gyermekekkel, fiatalokkal, felnőttekkel foglalkozik, például a Méhecske műhely, a Bihar megyei Társadalomvédelmi Igazgatóság, vagy a Nagyváradi Down Egyesület. Festményeket, kerti bútorokat és rengeteg, szebbnél szebb kerámiaedényt lehetett vásárolni, de az is jól járt, aki csak gyönyörködni szeret a kézműves munkákban.

Borítókép: a XXVII. Népi Mesterek Országos Vásárát a nagyváradi Rhédey-kertben

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában