2020.08.13. 11:57
Alapozzák a parkolóházat az egykori Voința sporttelep helyén
Már épül az alapja Nagyváradon a Borz (George Barițiu) utcai parkoló- és irodaháznak, adja hírül közleményében a beruházást irányító Közterület-fenntartó Vállalat.
Az egykori Voința sporttelep területén létesülő két épület közül az irodaház alapját már teljesen, a parkolóházét pedig mintegy hatvan százalékban kiöntötték, és szintén az elmúlt időszakban helyezték át a fűtésvezetékeket is a 8355 négyzetméternyi munkaterületen, melyből 4387 négyzetmétert foglal majd el a parkolóház.
Ebben 336 hely lesz, ezek közül hat fogyatékos személyeknek fenntartott, hat pedig motorkerékpár-parkolóhely. Az ötszintes – alagsor, földszint, két emelet, tetőterasz – parkolóháznak két bejárata lesz, egy a Borz utca, egy pedig az Akadémia (Academiei) utca felől.
Borítókép: a munkálatok jelenlegi állása