2020.08.04. 17:06
Hegyközpályi beruházások lakossági szemszögből nézve
Szeretnék egynéhány sort írni, egy újságcikkre reagálva, melynek az volt a címe, hogy Hegyközi beruházások. Valóban elkezdődött néhány beruházás, például a Kösmő-patak partjának a kikövezése, ami szerintünk egy sikertelen munkálat volt, vagy befejezetlen, mert azóta a sportpalota mellett egy bűzlő szennyvíztároló lett belőle.
Nagy Ferenc Dénes
A másik ilyen munkálat a szennyvízcsatornázás, ami a mai napig szintén nincs használatban. Egy másik dolog: az árkok ki vannak takarítva Somogyi Lajos szerint, aki várja a turistákat a Hegyközbe jó levegőt szívni. Ezzel a témával kapcsolatban még el kell mondanom a következő esetet. A Forvilla lakói benyújtottak egy kérvényt 2017. november 14-én (iktatószám: 7373), amelyre a mai napig sem voltak képesek egy választ küldeni az illetékesek. Egy félévvel azután, hogy beadtuk a kérvényt, érdeklődtünk, hogy mi a teendő. Somogyi Lajos válaszolt szóbelileg, hogy „az árok a polgármesteri hivatalé”, de nem takarították ki.
Mikor megint érdeklődtünk, azt mondta, az árok a lakosoké, ugyanis az árkot az egyik lakos tömte be egy nagy autónyi kővel. Emiatt egész nyáron áll a víz az árokban, ami tele van nadállyal, a negyed meg szúnyoggal. Nem beszélve arról, hogy nagy esőzésekkor tele vannak az udvarok esővízzel, sőt, még egyes építményekbe is befolyik a víz. Szerintünk a terepen kellene megnézni a megvalósításokat, nem egy asztal mellett ülve beszélni ezekről. A polgármester-jelölt úrnak kívánjuk, nyerje meg a választásokat, hátha még egy mandátum alatt sikerül befejezni a megvalósításokat, amiket elmondott az említett újságcikkben.
Borítóképünkön Hegyközpályi kicsiny része