Könyvtár

2020.09.10. 09:30

Az Emmaus-házban nyílt meg ismét a megyei könyvtárfiók Biharpüspökiben

Ismét működik a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár fiókja Biharpüspökiben: ezúttal a református egyházközség biztosított számára termeket az Emmaus-házban, mely a Bihar Megyei Tanács támogatásával lett rendbetéve a közelmúltban, európai uniós támogatással, egy RO-HU-s pályázat keretében.

Ciucur Losonczi Antonius

A tegnap délben zajlott rövid avatóünnepségen Ligia Mirişan, a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár főigazgatója arra hívta fel a figyelmet: körülbelül 1700 kötet közül lehet válogatni úgy, hogy az igényeknek megfelelően rendszeres időközönként frissítik az állományt. Egy listát készítenek arról, hogy ki mit szeretne olvasni, és igyekeznek mindenkinek teljesíteni a kívánságát – magyarázta. A könyvek többsége magyar, de a vonatkozó törvénynek megfelelően azért vannak román nyelvűek is. Az intézményvezető örömét fejezte ki, hogy megértésre találtak Szigeti Ferenc lelkésznél és jól együtt tudnak működni. „Ennek betudhatóan a könyvtárunk is ismertebbé válik, és több mindenkit meg tudunk szólítani. Ehhez minden körülmény adott, hiszen van olvasóterem és egy gyönyörű kert is” – fogalmazott. Hozzátette: kiegészítő jellegű tevékenységeket is szerveznek majd, vannak magyar ajkú munkatársaik is.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szépirodalom iránt a legélénkebb az érdeklődés, ezért itt is az ilyen jellegű kötetek vannak többségben. Mi is meggyőződtünk arról, hogy tényleg széles a paletta: Wass Albert- és Nyirő József-regényeket is lehet majd kikölcsönözni, de akit inkább a Queen együttes története érdekel, az a Bohém rapszódiát is megtalálja. És nem csak régebbi kiadványok sorakoznak a polcon, hanem a magyarországi Márai Alapítvány jóvoltából vadonatújak is. Mint megtudtuk, egyelőre hétfői, szerdai és pénteki napokon látogatható a könyvtár, 10–18 óra között.

Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke köszönetet mondott Ligia Mirişannak azért, hogy annyi év kihagyatás után ismét működik fiókegysége a könyvtárnak Biharpüspökinek. Hangsúlyozta: erre szükség volt, hiszen ez a negyed távol esik a városközpontból, viszont helyben is van igény a művelődésre. Ugyanakkor köszönettel illette a református egyházat is, amiért a téka rendelkezésére bocsátotta a termeket.

Timár Enikő pedagógus azt nyilatkozta lapunknak: a helyi óvoda és az iskola mindig jó viszonyt ápolt az egyházzal, sok közös programot szerveztek eddig is. Külön öröm, hogy a könyvtárban új és modern kiadványok vannak, amelyek valóban felkeltik a gyerekek, a fiatalok érdeklődését. Irodalmi jellegű tevékenységekben is gondolkodnak, hogy megszerettessék az óvodásokkal a könyveket, s később rendszeres olvasókká váljanak, amikor már elsajátították a betűvetés fortélyait. Szigeti Ferenc tiszteletes kiemelte, hogy egy egyházi ingatlanról van szó, mely sok vihart megélt, és egy mostoha időszak után most nyílt lehetőség arra, hogy teljesen megújuljon egy határon átnyúló projekt keretében. Az udvar is megszépült, illetve rendbe lett téve a bástyatorony is

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában