Didaktikus színvilág a táncfesztiválon

Pap István

Felvezetésként egy rövid tanulmányt láthattunk AfterEverAfter címmel a Szigligeti Stúdióban Rácz Réka és Oberfrank Réka előadásában. Az alig több mint fél órás alkotás a cím struktúráját követve két nő hétköznapi életébe kalauzol, amit egy vágyálom-projekció követ, majd ismét visszacsöppenünk a hétköznapi valóságba. Női sorsok, vágyak, vagy vágynak hitt tévutak jelennek meg a színen. Az ütött-kopott konyhában kiégetten maguk elé bámuló nők elvágyódnak sivár hétköznapjaikból, a háziasszonyi robotból, de meglehetősen korlátolt ezeknek a vágyaknak a horizontja, hisz a mazsorett táncban, az éjszakai élet táncosi karrierjében vagy a szépségversenyen való szereplésben merülnek ki. Ráadásul a színen megjelenő alakok mindezekben a helyzetekben nem önálló, öntudatos személyiségként, hanem szexuális tárgyként tételeződnek. Így csalódásuk is elkerülhetetlen, mert egy jobb, méltóbb élet reménye rózsaszín lufiként pukkan ki az előadás végén, ami egyben rávilágít arra is, mennyire kilátástalan a sorsuk a vágyaikban is önállótlan, pusztán mások – netán a férfiak? – által felkínált kitörési lehetőségeket elfogadó nőknek.

Ikrek

A kőszínházban pénteken este két előadást is láthatott a váradi nagyérdemű. Elsőként a Frenák Pál Társulat Twins – Ikrek című produkcióját mutatta be Esterházy Fanni és Maurer Milán. Frenák Pált nagyon hosszú idő óta foglalkoztatja az Ikrek témája, még 2006-ban színre vitte társulatával a Milan című alkotását, amelyben a főhős mellet egy marionett figura jelenik meg egyfajta alteregóként. Ezt a művet gondolta tovább 2009-es Twins – Ikrek című darabjában, amelyben már valóban egy ikerpár életébe nyerünk bepillantást. Ebben a verzióban két fiú játssza az ikreket, míg a 2012-es új verzióban már egy fiú és egy lány táncolja az ikerpárt. Nagyváradon Esterházy Fanni és Maurer Milán lépett fel, és a marionett figura már csak mint epizódszereplő jelenik meg. Érdekes párhuzam vonható a Twins és az azt megelőző napon látott Ébredés című előadások között, hisz a két mű szereplői egymással ellentétes pályát futnak be: míg az Ébredésben az eleinte egymással viaskodó két alak végül ráismer saját megkettőzött egységére, addig az Ikrekben a kezdeti egység bomlik fel fokozatosan. És ez nem is alakulhat másként, mert bármennyire is meggyőződésük és törekvésük az ikreknek, hogy mindent együtt, egyszerre és egyformán éljenek meg, legyen az közös hintázás, görkorcsolyázás vagy egyéb játék, illetve közös felfedezés, mert önálló személyiségük minduntalan előtör, és figyelmezteti őket arra, hogy ez az egység előbb-utóbb fel fog bomlani. A mintegy háromnegyed órás intenzív játék a különleges problémafelvetése mellett esztétikai élményt is nyújtott elsősorban a koreográfiát nagyon meggyőzően megvalósító két táncos jóvoltából.

Didaktikus színvilág

A rövid technikai szünet után következő Wonderland öt tételből álló látványos alkotás, melyben minden jelenetsorhoz – hívjuk stílusosan színnek – egy-egy színt társít a rendező Duda Éva. A kezdő, kék szín mitológiai, a történelmi és a sci-fi világ hőseiből összegyúrt alakok felsereglése, akik hollywoodi akciófilmek zenéjére és az ilyen filmek mozgalmasságát idéző módon mentik meg a világot. Persze nem igazi világmegváltás ez, hanem csak öncélú hősködés, mindazonáltal remek, élénkítő felütése a produkciónak. A második sárga szín engem A Legyek Ura alapkonfliktusára emlékeztetett: egy kisközösség egy elszigetelt paradicsomi létbe csöppen, ahol fokozatosan elszabadulnak az indulatok, aminek a vége kollektív erőszak és emberhalál lesz. A lágy pacsirtaszóból a legvadabb diszkómuzsikáig, az ártatlan mozdulatsoroktól a fékeveszett orgiákig vezet az az út, amelynek során a közösség kivetkőzik magával hozott kulturális-civilizációs mázából. A harmadik, vörös színben egy obligát toposz jelent meg: a népieskedő, hagyománykodó magyarok elnyomják, kirekesztik a melegeket. Az előző színhez hasonlóan ez a rész is ugyanarra az alapstruktúrára épül: az ártatlan mókás hangulattól jutunk el a baljós végkifejletig. Nyilvánvaló volt itt az az alkotói szándék, hogy azok számára is egészen egyértelmű legyen a szín alapeszméje, akik esetleg keveset bajlódnak táncjátékok dekódolásával, ezért a rendező a művészi hatásról is lemond a direkt üzenet közvetítése érdekében. Ezzel magyarázható az, hogy a többi színtől eltérően a vörösben a lehető legkönnyebben érthető és interpretálható gegek, hogy azt ne mondjam, olcsó poénok világítanak rá a nem autentikus hagyományőrzés nevetségességére, a jelenet végén pedig a szereplők bekiabálásokkal is közvetítik nemzetieskedő gyűlöletüket a kirekesztettek irányába.

Zöld és fekete

A negyedik, zöld szín a környezetvédelem problémáját tematizálja: egy emberpár (az utolsó?) felbecsülhetetlen kincsként őriz egy facsemetét, majd különböző növények jelennek meg a színen és áriáznak a fauna végpusztulásáról. Végül az ötödik, fekete szín egy parodisztikus Hattyúk tava utalásgörgeteg, mely vicces ötletekkel, humorral elmélkedik ember és állatvilág viszonyáról. Külön érdekesség, hogy ebben a színben a zenét is két táncos szólaltatja meg. Összességében nagyon lendületes, mind tematikájában, mind pedig megvalósításában változatos alkotás a Wonderland, méltó egy tízéves fennállását ünneplő társulathoz, mindazonáltal nehéz konkrét társadalmi ügyeket megjelenítő műalkotásokat úgy elkészíteni, hogy azok ne váljanak didaktikussá, leegyszerűsítővé, ami gyakran a művészi hatás rovására megy. Ezt a csapdát a Wonderland sem kerülte el, de szerencsére ötletgazdagságával, és önmagát nem túl komolyan vevő részeivel kárpótolt is ugyanaz az előadás. És persze köszönet illeti a kifogástalanul teljesítő táncosokat, akik ebben az előadásban is tudásuk legjavát nyújtva vívták ki a közönség elismerését.

Borítóképünkön az előadás egyik mozzanata