Két zenei nagyság egy színpadon

Pap István

Ritka vendég nálunk egy ekkora zenei világhíresség, mint Jan Garbarek, és ezzel tisztában is vannak a váradiak, mert a rossz, hűvös idő ellenére is meglehetősen sokan kilátogattak a Szent László térre, hogy meghallgassák Európa legjobb szaxofonosát, ahogy aposztrofálni szokták a tenor és szoprán szaxofonon muzsikáló művészt. Szerencsére az időjárás is a közönség pártját fogta, mert nem sokkal a koncert előtt még esett az eső, de szerencsére mire Jan Garbarek és csapata színpadra állt, addigra már elállt, és azt követően sem esett egy csepp sem, tehát az időjárás nem háborgatott senkit a műélvezetben. A laikusok számára nem annyira ismert név, de a jazz és a világzene világában Jan Garbarekhez hasonlóan nagy elismertségnek örvend Trilok Gurtu indiai ütőhangszeres, aki méltó társa volt a színpadon Garbareknek, nem véletlen tehát, hogy magát a koncertet is Jan Garbarek és Trilok Gurtu fellépéseként hirdették meg.

Zenei ötvözet

Az együttes a megejtő szépségű, meditatív hangulatú Molde canticle című, mintegy húsz perces kompozícióval indított, és a műsort a továbbiakban is a lassú tempójú elmélkedő zenei motívumok jellemezték. A program egésze ötvözte a jazz és a világzene elemeit. Egyébként a kedd este fellépő négyes abban az értelemben is világzenei együttesnek nevezhető, hogy a norvég Jan Garbarek és az indiai Trilok Gurtu mellett a német Rainer Brüninghaus zongorista és a brazil Yuri Daniel basszusgitáros muzsikált, természetesen kifogástalanul. A program világzenei stílusának fő letéteményese Trilok Gurtu volt, akivel kapcsolatban kerülni kell a dobos megjelölést, ugyanis a művész a dobok mellett számos más ütőhangszert is megszólaltatott. A dobok mellett többször játszott tablán, ezen a két eltérő méretű és hangszínű dobból álló, kézzel megszólaltatható indiai membranofon hangszeren, amit klasszikus, könnyű- és vallásos zenében is használnak Dél-Ázsiában. Trilok Gurtu több szólólehetőséget is kapott a koncerten.

Az utolsó szólója során (Seven Horses) egy csomó furcsa hangutánzó hangszerrel idézte meg a vadon szavát, mintha csak valami dzsungelben lettünk volna, és mindehhez madárfüttyöt is imitált. Sőt, a sok egzotikus, számomra ismeretlen hangszer mellett még vízzel telt fémvödröt is megszólaltatott. De ne feledkezzünk meg Rainer Brüninghausról és Yuri Danielről sem, akik fontos részét képezték a hangzásnak, és természetesen ők is kaptak szólólehetőséget, amikor megcsillogtathatták hangszeres tudásukat. A több improvizatív szóló ellenére a kedd esti koncert a zenei összhatásról szólt. Jan Garbarek nem tolta magát és hangszerét az előtérbe, tehát a szaxofon nem volt kiemelt hangszer, amelyhez a többieknek pusztán igazodniuk kellett, hogy a háttérhangzást szolgáltassák a nagy művésznek, hanem minden a harmonikus összhatást szolgálta, és ebben az harmóniában találta meg a helyét a tenor és a szoprán szaxofon hangja. Jan Garbarek nem virtuózkodott, a hangzás alapján nem lehetett eldönteni, hogy szólamai improvizációk vagy megkomponált zenei futamok. Intelligens, visszafogottan kifinomult, érzékeny játéka azzal az örömteli tudattal és érzéssel töltött el, hogy egy kivételes kifejezőerejű zenei előadót van szerencsénk élőben hallgatni.

Szinte pillanatok alatt eltelt az a másfél óra, amit a zenekar a színpadon töltött. A közönség el sem akarta hinni, hogy máris vége lett a koncertnek, ezért állva tapsolta vissza a négyest. A zenészek nem sokat kérették magukat: visszatértek és ráadásként előadták a Had to Cry Today (Ma sírnom kellett) című számot, ami a címével ellentétben egy vidám hangulatú, könnyed szerzemény, aminek dallama azonnal beült az emberek fülébe. Az együttes a közönséget is muzsiklásra – közös tapsolásra bírta, ami nagyon tetszett mindenkinek, még ha nem is sikerült pontosan kitapsolni a kicsit komplexebb ritmusképleteket. Ezután a kedves zenei ajándék után már könnyebben elengedtük a színpadról az együttest, és mikor a közönség is elindult hazafelé, innen is, onnan is hallottam, hogy többen még mindig a Had to Cry Today dallamát dúdolják. A nagy művészek így engedik haza a közönséget…