Helyhatósági választások

2023.03.22. 16:48

Időközi választásokat kellene tartani

A kormány egy nem jogerős bírósági döntés értelmében időközi helyhatósági választásokat kellene kiírjon minden olyan településen, ahol a polgármesterek különböző okok miatt elvesztették mandátumukat. Bihar megyében ilyen helyzetben van Érmihályfalva, Érsemjén és Csarnóháza is.

Illusztráció

Pap István

A pert Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke, a Jobboldal Ereje (Forța Dreptei) nevű formáció vezetője kezdeményezte a kormány ellen, lévén, hogy több mint ötven olyan város és község van Romániában, ahol a helyi lakosok nem tudják megválasztani polgármesterüket, mert a kormány nem írja ki a választásokat. Ezek a települések azért maradtak polgármester nélkül, mert az elöljárókat vagy elítélték, és emiatt elvesztették mandátumukat, vagy pedig elhunytak. A Bukaresti Ítélőtábla március 16-án hozott ítélete kötelezi az alperest, Románia kormányát, hogy kormányrendeletben határozza meg az időközi helyi választások időpontját, és indítsa el a polgármester- és helyi tanácsi választások megszervezésére irányuló eljárást minden olyan közigazgatási egységben, amelyben az Állandó Választási Hatóság által kiadott központi kimutatás szerint megüresedett a polgármesteri tisztség, vagy amelyben feloszlatták a helyi tanácsot. Az ítélet azonban nem jogerős, a kormány feltehetőleg fellebbezni fog ellene.

Három település érintett

Mindenesetre az Állandó Választási Hatóság szerint Romániában 51 város és község van abban a helyzetben, ami indokolttá tenné az időközi választások megtartását. Köztük van három Bihar megyei település is: Csarnóháza és Érsemjén községek, illetve Érmihályfalva város. A községek esetében a polgármesterek elhunytak. Csarnóházán a szociáldemokrata párti (PSD) Augustin Sărăcuț volt a polgármester, immár ötödik mandátumát töltötte, amikor 2021-ben, 54 éves korában szívinfarktusban elhunyt. Balázsi József gyakorlatilag a rendszerváltás óta irányította Érsemjén községet, az RMDSZ-es elöljáró 2022-ben, 58 éves korában hunyt el. 2020-ban ő volt az egyetlen polgármester-jelölt Bihar megyében, akinek nem volt kihívója a választásokon. Érmihályfalva város azt követően maradt polgármester nélkül, hogy az RMDSZ-es Nyakó József 2022-ben elvesztette mandátumát. Nyakó jogerősen pert vesztett az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel szemben, amely összeférhetetlenséget állapított meg az esetében: 2012 és 2014 között egy kereskedelmi vállalat igazgatója volt, miközben a polgármesteri tisztséget is betöltötte. A Bihar Megyei Prefektúra értesítette a kormányt ezekről a helyzetekről, és a Közigazgatási Törvénykönyv értelmében a kabinetnek ki kell tűznie a választások időpontját a prefektus rendeletétől számított 90 napon belül. Ez azonban nem történt meg az említett három közigazgatási egység egyikében sem, így ezeket a településeket jelenleg az alpolgármesterek irányítják.

Ügyvivők

Karsai Attila, Érmihályfalva alpolgármestere, aki ügyvivői szinten ellátja a polgármesteri teendőket is, lapunknak elmondta: „ha a törvény elő fogja írni nekünk, akkor készülnünk kell a választásokra”. A jelenlegi helyzet esetleges hátrányairól pedig megfogalmazta: „Itt van egy helyzet, amibe az alpolgármester belekerült, át kellett venni a polgármesteri feladatkört, és végezni tovább a munkát a törvényes kereteken belül.” Hozzátette, hogy a 2019-es közigazgatási törvény értelmében ilyen helyzetekben minden jogkört átvesz az alpolgármester. Karsai Attila véleménye szerint még a jövő évi általános önkormányzati választások előtt meg fogják tartani az időközi választást Érmihályfalván. Timar Sorin, Érsemjén alpolgármestere, aki most ugyancsak ügyvivőként látja el a polgármesteri teendőket is, lapunk megkeresésére válaszolva azt mondta, nem tudja, hogy meg lesznek-e még tartva az időközi választások a jövőre esedékes helyhatósági választások előtt, ez a kormány döntésén fog múlni. Az elöljáró aláhúzta, hogy az érsemjéni önkormányzat ugyanúgy működik ebben a helyzetben is, mint ahogy eddig működött, a közfeladatokat ellátják, „csak annak nehezebb, aki benne van” fogalmazott. Majd elmagyarázta, hogy jelenleg ő kell ellássa mind a polgármesteri, mind pedig az alpolgármesteri teendőket, tehát gyakorlatilag megduplázódott az elvégzésre váró munkamennyiség. Arra pedig a törvény nem ad lehetőséget, hogy az alpolgármester egy helyettest nevezzen ki bizonyos feladatkörök ellátására. És „amíg nem lesz egy választás, addig ez így fog lenni” – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában