2023.07.15. 11:02
Indul az idei részvételi költségvetés
Fotó: Alexandru Nițescu
Erdon-összeállítás
A nagyváradi önkormányzat meghirdette az idei évi részvételi költségvetést, melynek keretében a polgárok a lakónegyedüket javító javaslatokat nyújthatnak be a polgármesteri hivatalnak az activ.oradea.ro honlapon. Az idén másfél millió lejt különített el a város erre a célra, egy projekt maximális értéke 100 lej lehet áfával együtt. Az idei kiírás július 17-én kezdődik. A nyertes projekteket az online szavazás és a papíralapú voksolás összesítése után választják ki. Javaslatokat nyújthatnak be a 16. életévüket betöltött nagyváradi illetőségű polgárok, valamint a Nagyváradon dolgozó vagy tanuló személyek is. A projekteket csak online lehet benyújtani az activ.oradea.ro felületen, egy személy több projekttel is pályázhat bármelyik kategóriában. A részvételi költségvetés szabályzata szerint a benyújtott javaslatok nem szolgálhatnak kereskedelmi, reklám-, politikai, valamint etnikai célokat. Csakis a nagyváradi önkormányzat tulajdonában lévő közterületen megvalósítandó projektekről lehet szó, és a javaslat nem lehet ellentétes a város saját terveivel, a megvalósítás értéke nem haladhatja meg az előírt maximális értéket, ugyanakkor a projekt jól körülhatárolható területre kell vonatkozzon. A beérkezett javaslatokat egy bizottság fogja ellenőrizni jogi és műszaki szempontból is. A bizottság fenntartja magának a jogot, hogy módosítson a benyújtott projekten, illetve előfordulhat az is, hogy további információkat kérnek a javaslattevőtől. A következő fázisban lezajlik az online és az offline szavazás. A polgárok mindkét alkalommal voksolhatnak egy projektre. Az online szavazáshoz be kell jelentkezni az említette felületen vagy be kell lépni a Facebook-ról. A javaslatokat július 17. és szeptember 3. között lehet benyújtani, ezeket szeptember 4-17. között ellenőrzik, majd szeptember 18-29. között zajlik le az online, november 7-27. között pedig a papíralapú szavazás. További információk az activ.oradea.ro honlapon, a bugetareparticipativa@oradea.ro e-mail címen és a 0259/437-000 telefonszámon (248-as mellék).
A polgármesteri hivatal közleményében emlékeztet arra, hogy az elmúlt években 2017-ben, 2018-ban és 2022-ben hirdette meg a részvételi költségvetést, és a polgárok által benyújtott javaslatok közül 37 projektet választott ki arra, hogy megvalósítsa. Az első két évben egyenként tíz projektet választott ki az önkormányzat. Az összesen húsz nagyszabású projektből tízet meg is valósítottak, ezek közé tartozik a velencei Templom (Tineretului) tér felújítása, parkok és zöldövezetek kialakítása, infrastrukturális bővítés a Lucian Blaga Líceumban, gyalogátkelők LED-égőkkel való ellátása. A kiválasztott húsz projekt közül később háromról lemondtak, mert a műszaki megvalósíthatósági elemzések, a jogi helyzet vagy más szempontok alapján kiderült, hogy ezek megvalósítása nem lehetséges. Vagyis nem fog megújulni a hegyközszáldobágyi kultúrház, nem lesz etnográfiai park az Onisifor Ghibu Líceumban és nem lesz gyalogos övezet a Rhédey-kert és az állatkert között. Négy projekt a megvalósulás különböző fázisaiban van: már elkezdődött a Petőfi-park felújítása, kezdődik az emeletes parkolóház építése a megyei kórház mellett, egy park kialakítása Biharpüspökiben, illetve az Őssi strand korszerűsítése. Három projekt esetében jelenleg még a különböző megvalósítási variánsokat elemzik. Ezek közé tartozik a velencei zsidó temető rehabilitációja, a nulladik délkör megjelölése a váradi várban és a Lacul Roșu utcai víztorony átalakítása. A 2022. évi kiírásban drasztikusan csökkent a program költségvetése, akkor már csak maximum 100 ezer lej értékű projekteket lehetett javasolni, így a polgárok immár nem állhattak elő a korábbi években benyújtott nagyszabású elképzelésekkel. A tavaly 17 projektet választott ki a nagyváradi önkormányzat, ezek közül egyet valósított meg, öt projekt megvalósítás alatt áll, további tizenegy pedig a műszaki dokumentáció elkészítésének a fázisában van. Ez utóbbiak közé tartozik a belvárosi kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének a javaslata és fix radarok kihelyezésének az elképzelése is. A korábbi évek projektjeiről bővebben az activ.oradea.ro honlapon lehet olvasni a Sesiuni anterioare menüpont alatt.