2023.07.13. 10:47
Kódorgók az Erdélyi Ősök Napján
BN-összeállítás
Július első hétvégéjén az Arany János Művelődési Egyesület és a nagyszalontai RMDSZ ötödik alkalommal szervezte meg nagysikerű kulturális eseményét, a Szentivánéji Fesztivált. Az idei rendezvény második napján, a Kódorgók nevű interaktív kincskereső játékban felderítők több csoportja lepte el a hajdúváros utcáit. Idén közel 30 kisdiák, 12 csapat jelentkezett az Arany János Elméleti Líceum magyar szakos tanárai és az egyesület munkatársai által életre keltett versenyre, hogy játszva-tanulva ismerje meg Nagyszalonta rejtett kincseit. Lázasan kutatva keresték fel a település nevezetes épületeit, szülőházait, szobrait, hogy különböző műveltségi kérdéseken és ügyességi játékokon keresztül jobban megismerjék szülővárosukat. A játék eredményhirdetésén kiderült, hogy egyik csapat sem távozott üres kézzel. Volt, aki ajándékcsomagot, közös pizzázást vagy sütizést nyert, de a legnagyobb öröm az első három csapatot érte, akik a @Solargroup Energy cégnek köszönhetően költségmentesen juthattak el az Erdélyi Ősök Napjára, amit idén a bölöni fennsíkon, mondhatni Erdély szívében rendeztek meg, július 7-9 között.
Pénteken reggel izgatottan indult útnak a csapat, ami nem csak azért volt érdekes, mert sokan most először jártak Székelyföld gyönyörű tájain, hanem azért is, mert legtöbbjük számára ismeretlenül hangzott az előttük álló hétvége bőséges programjának nagy része. Többen is kérdezték az oda vezető úton: Mi is az a szertűz? Hogyan is kell elképzelni a nomád lovasharcot? Milyen is lehet a honfoglalás kori magyar viselet és fegyverzet? Milyenek az anatóliai dalok vagy éppen a táltos dobolás?
A hosszú utazás és sátor építés után a gyerekek már alig várták a másnapi tábornyitást. Szombat reggel türelmetlenül sorakoztak fel az Ősök sátránál, ahol megtekinthették a hun- és honfoglaláskort bemutató kiállításokat. A tartalmas programnak köszönhetően a gyerekek nem unatkoztak: sólyomröptetést tekinthettek meg, szájtátva figyelték az erdélyi lovaskaszkadőrök bemutatóját, megcsodálták a lovas és a gyalogos magyar hagyomány őrzők felvonulását. Szurkoltak a szalontai íjászoknak, figyelmesen nézték a lovas ügyességi vetélkedőt, a vértes harcot vagy éppen a lovasbirkózást. A kétnapos rendezvény végén meghatódva álltak a Szertűz köré és aktívan részt vettek a szertartásban is. A csapat sok új élménnyel gazdagodva térhetett haza, ami remélhetőleg nem egy egyszeri alkalom volt, hiszen ez a hétvége bizonyára elindított bennük valamit, s ezután többször választják majd a hagyományőrző, identitástudatukat megerősítő, honismereti eseményeket, rendezvényeket és felszabadulnak a telefonos applikációk rabságából.
A csapat tagjai: Barta Ivett, Horváth Barbara, Iván Nikolett, Kokovay Csongor, Kokovay Orsolya, Lozsádi Eszter, Mágori Bernadett, Molnár Bence, Morar Hanna, Szabó Barbara, Szilágyi Ádám a VII A-ból, Szilágyi Ádám a VII B-ből, Tanka László, Bondár Hajnalka, kézműveskör vezető és családja, Lozsádi Ibolya magyar irodalom szakos tanárnő és családja, Otohál Ottó történelem szakos tanár és családja.
A résztvevők ezúton is hálásan köszönik a tartalmas és eseménydús hétvégét Bíró András Zsolt antropológusnak, a Magyar-Turán Alapítvány elnökének és csapatának.