2023.08.29. 17:48
Vakációs bibliahét Nagyvárad-Rogériuszon
Forrás: Facebook/Nagyvárad Rogériusz
Ciucur Losonczi Antonius
A hollandiai KOEN Alapítvány programja alapján, széles összefogással zajlik az idei vakációs bibliahét ezen a héten a Nagyvárad-Rogériuszi Református Egyházközségben. A csapat tagjai Kövendi István és Bán Alpár lelkipásztorok, feleségeik, Kövendi Éva és Bán Imola tanárnők, Pop György kántor, Szilágyi Judit vallástanárnő, a nőszövetség, az ifisek, illetve még más gyülekezetekből is érkeztek besegítők. Több mint 50 gyermek van jelen, a kerettörténet pedig a méhecskék világa, abból kiindulva, hogy ezek a rovarok minden nap tanítanak bennünket valamire. Például arra, hogy bár különbözőek vagyunk, azért egyenként fontosak, és mindannyiunknak megvan a magunk feladata.
Ahogy az ilyen alkalmakkor lenni szokott, minden napra jut egy-egy aranymondás: hétfőre a „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, férfivá és nővé teremtette őket” (1 Móz 1,27), keddre a „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” (Zsolt 127,3), szerdára a „Mint Istennek szent és szeretett választottjai, öltsétek magatokra könyörületes szívét, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet” (Kol 3,12), csütörtökre a „…szívemnek kősziklája és öröksége te maradsz, Istenem, örökké!” (Zsolt 73,26b), péntekre az „Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlik az élet könyvéből” (Jel 3,5a).
A bibliahét mottója ugyanakkor: Kaptár-ruhatár, ezért mindennap egy-egy szimbolikus viselet a téma. Hétfőn Ádám és Éva bőrruhája (mert Isten szeretetből teremt), kedden Anna kismamaruhája (szeretetből ajándékoz), szerdán József ruhatára (szeretetből átöltöztet), csütörtökön Illés Elizeushoz kerülő palástja (szeretetből gazdagít), pénteken Jézusnak a mennyei fehér ruházatra vonatkozó üzenete (szeretetből jutalmaz).
Szombaton családi napot szerveznek, melyre a szülőket is meghívják, hogy közösen énekeljenek, játsszanak, vasárnap pedig az istentiszteleten a gyermekek tanúságot adnak mindarról, amit tanultak a héten.