Ingyen

2023.09.27. 21:22

Kezdődik a kutyák mikrochipezése

A nem fajtiszta kutyák nagyváradi tulajdonosai ingyen mikrochipezhetik kutyáikat az elkövetkező egy évben a helyi önkormányzat által indított kampány keretében. A kutyák chipezése egyébként kötelező, a törvény súlyos pénzbüntetést helyez kilátásba azoknak a tulajdonosoknak, akik elmulasztják ezt megtenni.

Kezdődik a kutyák mikrochipezése

Pap István

Noha már 2001 óta érvényben van a vonatkozó jogszabály a kutyák mikrochipezésére és sterilizálására vonatkozóan, de Nagyváradon legalábbis egy év haladékot kaptak a nem fajtiszta kutyák tulajdonosai arra, hogy eleget tegyenek ennek a kötelezettségüknek, sőt, a helyi önkormányzat 160 ezer lejt különített el arra, hogy a kutyatulajdonosok ne a saját pénzükből, hanem a város költségén tegyék ezt meg. A kampány október 2-án kezdődik és jövő év október 2-ig tart, jelentette be a kampányindító keddi sajtótájékoztatón Adina Popa, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatóságának a helyettes vezetője. Az erről szóló, idén júniusban elfogadott helyi tanácsi határozat kimondja, hogy a kampány két részből áll: az első etap a már említett mikrochipezés, mely 2023. október 2. és 2024. október 2. között zajlik le, a második pedig a sterilizálás, amelynek részleteiről még korai lenne beszélni. Mindazonáltal, mint azt Adina Popa hangsúlyozta, az is kötelező a nem fajtiszta kutyák esetében. Mircea Stejeran, a műszaki igazgatóság osztályvezetője a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy mintegy tíz évvel ezelőtt már volt egy mikrochipelési kampány Nagyváradon, amikor a gazdával rendelkező ebeknek a közel hatvan százalékát látták el ezzel a minieszközzel, de maradt még legalább háromezer kutya, amelyeket gazdáik nem vittek el chipeltetni. A polgármesteri hivatal úgy számol, hogy jelenleg is körülbelül háromezer olyan gazdás kutya élhet Nagyváradon, ami nincs bechipelve.

A mostani kampányban két nagyváradi állatorvos, Daiana Nascan és Benyovszki Sándor vesz részt, előbbinek az állatorvosi rendelője a William Shakespeare utca 11B szám alatt, míg utóbbié a Molidului 58. szám alatt található. Az állatorvosok a kabinetjükben fogadják a kutyatulajdonosokat, emellett pedig a város több pontjára is kiszállnak, ahova szintén el lehet vinni a kutyákat ennek a műveletnek a végrehajtására. Egyébként Daiana Nascan a Sebes-Körös bal partján élő kutyatulajdonosok háziállatait látja el chipel, Benyovszki Sándor pedig a jobb parton élőkét. Mircea Stejeran hozzátette, hogy becsléseik szerint a két állatorvosnak egyenként mintegy 1750 kutyát kell mikrochipel ellátnia az elkövetkező egyéves időintervallumban. A két szakember programja kéthetes periódusokra van lebontva, a polgármesteri hivatal folyamatosan közölni fogja azt, hogy melyikük mely napon, mely órákban konkrétan hol várja a kutyatulajdonosokat az állatorvosi rendelőn kívül. Benyovszki Sándor hangsúlyozta, hogy a chipelés minimálisan invazív beavatkozás, a chip maga egy ceruzahegynyi nagyságú elektronikai eszköz, amit a kutya nyaka és lapockája között visznek a bőr alá. A chip maga csupán egy 15 karakterből álló kódot tartalmaz, ez amolyan személyi szám, amivel azonosítani lehet a kutyát és a gazdit is. A chipeléssel együtt ugyanis az állatorvos bevezeti a kutya (kor, nem, faj) és a gazdi (név, lakcím, telefonszám) adatait a Kutyatulajdonosok Országos Adatbázisába (REX). A chipelés után az elkóborolt, elveszett kutyák és tulajdonosaik könnyen beazonosíthatók lesznek, minden állatorvosnak van, vagy legalábbis kell legyen chipleolvasója. Benyovszki hangsúlyozta, hogy a leolvasóval csak a kódot lehet majd megtudni a chipről, az eszközre nincs semmilyen nyomkövető rendszer rácsatlakoztatva.

Daiana Nascan a maga során azt emelte ki, hogy bár a kutyák nyakába tett, a tulajdonos elérhetőségét tartalmazó medál is nagyon hasznos lehet, de az mégis elveszhet, ezért a legbiztosabb módszer a kutya és a tulajdonos beazonosítására a chip, ráadásul ez az egyetlen eszköz, ami a tulajdonjogot bizonyítja. „Ha a kutyát a gazda elveszti, akkor az elkóborolt állat chipjét az állatorvosi rendelőben leolvassák, és a gazda máris jöhet érte” – ecsetelte Nascan.

Anca Deac, a polgármesteri hivatal szóvivője azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzat különböző tájékoztatások útján fogja népszerűsíteni ezt a kampányt. Egyrészt az erre vonatkozó információk megtalálhatók a város hivatalos honlapján, valamint a polgármesteri hivatal által a közösségi médiában működtetett csatornákon, de lesz egy külön honlap is, ami kizárólag erről a kampányról fog tájékoztatást nyújtani, továbbá szórólapokat, plakátokat nyomtatnak, ez utóbbiakat a tömegközlekedési eszközökön fogják kihelyezni. A kampány sikeres lebonyolítása érdekében önkéntesek jelentkezését is várják, akik főként az időseknek segíthetnének abban, hogy elvigyék a kutyáikat az állatorvoshoz, tette hozzá.

Megtakarítás

A továbbiakban Adina Popa elmondta: amennyiben a mikrochipelési kampány hamarabb befejeződik, akkor a sterilizálási is ennek megfelelően hamarabb fog elkezdődni. Kiemelte, hogy az egyéves időszak lejárta után a kutyatulajdonosoknak még két vagy három hónap áll rendelkezésükre arra, hogy saját költségükön bechipeltessék kutyájukat, annak az időszaknak a letelte után pedig elkezdődik, ahogy fogalmazott, a törvény alkalmazásának az időszaka. Itt vette át a szót Nicoleta Alb, a Bihar Megyei Rendőrség állatvédelmi osztályának vezetője, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a kutyatulajdonosok, akik elmulasztják a mikrochipezést, 5–10 ezer lej közötti bírsággal büntethetők. Egyébiránt meg is éri ennek a kampánynak a keretében elvégezni ezt a beavatkozást, ugyanis egy chipelés 40–100 lej közötti áron mozog, egy sterilizálás pedig 400 lejtől kezdődik, és vannak állatorvosi rendelők, ahol akár 1200 lejbe is kerülhet ez a beavatkozás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában