Tanácsülés

2024.06.27. 19:29

Magyar tannyelvű duális osztályokat kért az RMDSZ

Rendes havi közgyűlését tartotta csütörtök délután a megyeháza dísztermében a Bihar megyei önkormányzat képviselő-testülete. Szinte valamennyi előterjesztés infrastrukturális jellegű volt, és mindent elfogadott a plénum.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

Az egyik előterjesztés arra vonatkozott, hogy a nagyváradi Ceyrat utcai duális oktatási központ ingatlanjavai átkerüljenek a megyei tanácstól a város köztulajdonába. Erre azért volt szükség – magyarázta az ülésvezető Mircea Mălan alelnök –, mivel a megye egy évvel ezelőtt lezárta ugyan a projektet, de sem akkor, sem most Romániában nincs olyan másodlagos törvénykezés, mely szabályozná az ilyen típusú kampuszok működtetését. Egyeztetve a tanügyminisztériummal ezért arra a következtetésre jutottak, hogy ennek az iskolának az infrastruktúráját vegye át a polgármesteri hivatal, mivel egyedül ezen entitásnak van megengedve, hogy önálló jogi személyiségű tanintézetet működtessen. Hozzászólásában Kéry Hajnal RMDSZ-es tanácsos hangsúlyozta: valóban fejleszteni kell a duális és a szakoktatást, kellett tehát ez a beruházás. És tényleg a megyei tanács csak a speciális iskolai hálózatért felel, a tömegoktatás nem tartozik a hatáskörébe. Azonban jelen pillanatban a Ceyrat utcai központban nem működnek magyar osztályok, holott a diákoknak  közel egynegyede magyar anyanyelvű. Az RMDSZ ezért azt kéri, hogy a lehető legrövidebb időn belül tegyék meg a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy magyar tannyelvű duális osztályok is legyenek a kampuszban. Kéry Hajnal kérése megválaszolatlan maradt.
Egy másik határozattervezet arra vonatkozott, hogy kössön társulási szerződést a megyei tanács az Ecolect fejlesztési egyesülettel a Bihar megyei nagytakarítási hónap idei kiadásának támogatása érdekében. Mircea Mălan kifejtette: arról lenne szó, hogy a megyei önkormányzat 900 ezer lejjel járuljon hozzá a nyereményalaphoz. Egyébként május hónap folyamán 82 települési önkormányzat vett részt takarítási akciókban, és már sor került a hat térség dobogós helyezettjeinek a megjutalmazására. Az első helyezettek 100 ezer, a másodikok 50 ezer, a harmadikok 30 ezer lejt kaptak, és az összeg tíz százalékát olyan befektetésekre kell költsék, melyek hasznélvezői a gyermekek és az önkéntesek. Az Ökokihívás versenybe több mint 13 ezer diák kapcsolódott be, a kisorsolt 252 győztes egyenként 500 lej értékű vásárlási utalványt vehet át. Azok pedig, akik megnyerték az úgynevezett újrahasznosítási stafétát, ősszel a testnevelőtanáraik és a szüleik kíséretében ingyen megtekinthetik majd a váradi VSK kosárlabdacsapatának egyik hazai mérkőzését úgy, hogy a szállításról is a szervezők gondoskodnak. Ugyanakkor az Ökoklubok működéséhez hozzájáruló 756 tanár se „marad hoppon”, közülük 40 egyenként 300 lej értékű vásárlási utalványt kap, illetve három közülük kétszemélyes meghívásban részesül egy hegyvidéki panzióba Csarnóháza községben, közölte Mălan.
Több határozati javaslat is a Nagyvárad agglomerációjában épülő közúti átkelők, illetve gyalogos aluljárók gazdasági mutatóinak az aktualizálását tartalmazta, vagy azt, hogy ezentúl az elszámolások ne a megyei tanácson, hanem az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaságon (CNAIR) keresztül történjenek. Egy új beruházás is jóvá lett hagyva, melynek tárgya a konnektivitás biztosítása a metropolisz-körgyűrű és Nagyvárad közt, pontosabban Nagyürögd, Váradcsehi, a nagyváradi Apateului utca és a váradi körgyűrű között. A plénum megszavazta azt is, hogy négy sikertelen próbálkozást követően a megyevezetés ismét árverésre bocsássa a Bunyitay liget 8. szám alatti villát, ezúttal úgy, hogy 100 ezer euróval csökkenti a kikiáltási árat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában