Közlemény

2024.07.21. 20:34

Kéry Hajnal: Értékesek azok a diákok is, akik szakoktatásban folytatják tanulmányaikat

Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes

Az elmúlt időszak hírei két nagy téma körül forogtak: a nyolcadikosok záróvizsgája és az érettségi eredményei, s ezek alapján születtek meg statisztikák, melyek egyrészt az ország iskoláit rangsorolják, másrészt ezzel szemléltetik a jó tanár prototípusát. Ezek az eredmények viszont sok mindentől függenek. Természetesen javarészt a gyermekektől, azok családi helyzetétől, illetve sorolhatnánk a különböző tényezőket. Nyilvánvaló, hogy egy városi elit iskola jobban teljesít, mint egy vidéki peremszéli, figyelembe véve a családi és egyéb körülményeket, de azt nem tartom helyénvalónak, hogy a nyilvánosságra hozott jegyek, médiák alapján mondjunk ítéletet egy tanintézmény, tanár vagy diák felett. Természetesen minden iskola el kell készítse a saját maga értékelését és meg kell próbáljon jobban teljesíteni, ugyanakkor fontosnak tartom egyes tanintézmények azon erőfeszítését, és az ebből származó teljesítményét, hogy évről évre sikerül minden diákjukat megtartani és nyolcadik végén sikerül mindenkit beíratni kilencedik osztályba, líceumba vagy szakiskolába.

 

Ezeken az országos statisztikákon sosem esik szó a szakképesítésről, azokról az iskolákról, ahol a jövő nemzedék szakemberei születnek, pedig mit érne egy társadalom, egy város, egy község a kétkezi munkások nélkül? Itt az ideje végre annak, hogy ezeket a vizsgákat is méltassák, ezek alapján rangsorolják azokat a vidéki intézményeket, amelyek a szakoktatást tűzték zászlajukra! Igaz, hogy a nagykágyai vagy a borsi iskola nem jeleskedik a fentebb említettek szerinti első sorokban, viszont a sikeres szakvizsgákban igen. Lehet, hogy nem a legjobb tanulási képességekkel rendelkező gyerekek vannak itt, de végül képesek egy szakmát, egy diplomát, „kenyeret” tenni a kezükbe, ami Európában is elismert, s azért ez többet ér, mint egy érettségi diploma, ha valaki nem akar tovább tanulni, hanem szakemberként akar dolgozni.

Ugyanakkor arról sem feledkezhetünk meg, hogy azokat a diákokat, akik kilencedik osztályba iratkoznak, nem igazán érdekli a nyolcadikos záróvizsga eredménye, hiszen a bejutásnál nincs megszabva, hogy ki mehet líceumba, vagy csak szakiskolába. Ráadásul azok, akik szakmát akarnak tanulni, sose arról voltak híresek, hogy „vágják” a vizsgaanyagot, s talán éppen ezért is kellene kalapot emelni ezen iskolák előtt is, amelyek képesek egy szakmát adni ezeknek a tanulóknak a kezébe.

Az érettségivel kapcsolatban pedig megjegyezném, hogy Borson és Kágyán már évek óta nem létezik magyar nyelvű nappali líceumi osztály, vagyis az utóbbi években érettségire beiratkozottak az évekkel korábban végzett évfolyamok diákjai, akik már évekkel ezelőtt befejezték a tanulmányaikat. Egyetlen beiratkozott diák sikeres vizsgája az iskolának a statisztikán 100%-ot jelentene, de ha elbukik, akkor 0%-t. Hol van az arány azon iskolákhoz képest, amelyek ugyan többet engednek vizsgára, de azokat is megrostálva? Nem tartom tisztességesnek, hogy összehasonlítsák a frissen végzett és kiválogatott generációt egy régen végzettel! Nem lehet egyenértékű, sőt, megkockáztatom, hogy így a statisztika, a rangsorolás sem reális már!

 

Fontosnak tartom ismételten kihangsúlyozni, hogy igenis értékesek azok a diákok, akik szakoktatásban folytatják tanulmányaikat, és a három, esetleg négy tanulmányi év letelte után egy 30 éve dolgozó is megirigyelné a felajánlott munkabérüket. Figyelemre méltó az is, hogy vannak közöttük elszántabbak is, akik a sikeres szakvizsga után még két év elméleti líceumi osztályban folytatják tanulmányaikat, melyet sikeres érettségivel fejeznek be, és egyetemre is mennek, bár ez ritkábban fordul elő. Tehát a lényeg az lenne, hogy ezekre a gyerekekre is büszkén tekintsenek odahaza, de a társadalom is, hiszen ők az igazi alappillérei a mindennapi életnek!

Idén Bihar megyében 327 diák kezdte el a tanévet olyan osztályban, ami szakvizsgával zárul, ebből 286-an végeztek, közülük 269 végzős vett részt a záróvizsgán nagyon jó eredménnyel. A 2023–2024-es tanévben Bihar megyében működő végzős szakosztályainkat összefoglaló  táblázatból kiolvasható, hogy a 269 szakvizsgázó eredménye kimagaslóan jobb, mint az idei érettségi átmeneti arány, hiszen 268-an (99,6%) szakvizsgáztak sikeresen. Gratulálunk nekik, és büszkék vagyunk rájuk. Köszönet azoknak a tanároknak, akik a kilencedik osztályba rossz tanulmányi eredményekkel érkező, gyengébb képességű diákokat nagy elszántsággal és szeretettel tanítják három-négy évig úgy, hogy sikerül jó szakembert képezni belőlük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában