Tisztelgés

3 órája

Az 1956-os hősökre emlékeztek a váradréti református egyházközségben

A hagyományokhoz híven idén is megemlékeztek az 1956-os hősökről a nagyvárad-réti református egyházközségben. Az október 27-i, vasárnap délelőtti istentiszteletet követően az emlékezők egy szál virággal tiszteleghettek az ’56-os emlékműnél a szabadságharc áldozatai előtt.

A szerző felvételei

Ciucur Losonczi Antonius

Az ünnepi istentisztelet alapigéjének Máté evangéliuma 5. részének 48. versét választotta dr. Pálfi József lelkipásztor: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes”. Prédikációjában arra hívta fel a figyelmet: ez az idézet a Hegyi beszédből származik, melynek megértéséhez három feltételnek kell teljesülnie. Az első annak tudomásul vétele, hogy maga Jézus Krisztus beszél hozzánk, a második, hogy benne Jézus önmagáról tesz bizonyságot, a harmadik pedig, hogy úgy tesz önmagáról bizonyságot, mint aki minden hatalom mennyen és földön, vagyis mint akinek személyében eljött, közöttünk van és munkálkodik az Istennek országa, az új és tökéletes igazság lehetősége. Ebből azonban az következik, hogy a Hegyi beszéd nem egy könnyű, egyszerű vagy emberi ésszel felfogható kinyilatkoztatás.

 

De mit is jelent a mennyei Atya tökéletessége? A régi teológusok közül sokan mindenféle spekulációk útján megpróbálták megállapítani, hogy mit is jelent ez. Voltak olyanok, akik az emberi erények végtelenségig való fokozásával próbáltak eljutni az isteni tökéletesség fogalmáig. Ha azonban igaz az, hogy a Hegyi beszédben Jézus Urunk önmagáról tesz bizonyságot, akkor a feleletet erre a kérdésre is az ő személyében kell keresnünk, aki az Atya tökéletességének a tükre – magyarázta a váradréti lelkipásztor. Hangsúlyozta: az Atya tökéletessége az ő válogatást nem ismerő irgalma és szeretete. „Mi pedig egy pillanatig sem feledkezhetünk el arról, hogy vannak emberek, akik várják a szolgálatunkat, a szeretetünket, a jóságunkat, a tökéletességünket, melyeknek a gyakorlása meg kell, hogy mutatkozzon a mindennapi életben, legyen az bármilyen körülmény: iskola, munkahely, családi otthon. Ma, amikor béke után sóvárog a gyűlölködő társadalom, Jézus tanítása figyelmeztessen tehát bennünket, amikor azt mondja: Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” – fogalmazott az igehirdető.

 

Úrvacsorai ágendás beszédet Vinczéné Pálfi Judit lelkész mondott. Az idén az 1956-os hősökre való megemlékezés szerencsésen egybeesett a 22. Csillagocska Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozóval, ezért a hirdetések után a fesztivál közreműködői léptek fel.

 

A templomból kijövet szolgált a Váradi Dalnokok férfi dalárda Márkus Zoltán kántor-karnagy felkészítésében (aki néhány perccel korábban a Sztárai Mihály Énekkart is vezényelte), majd egy-egy szál virággal lehetett tisztelegni Nagyvárad egyetlen ’56-os emlékművénél, illetve a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének (SZVISZ) emlékkövénél.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában