Évfordulót ünnepel a nagyváradi Lilliput Társulat

P. Nagy Noémi

Idén hetvenöt éves a nagyváradi bábjátszás. A váradi Állami Magyar Színház keretében működő állami bábszínház első előadását 1950. február 19-én mutatták be. Az elmúlt hetvenöt év alatt számos kedves, tanulságos, vidám vagy elgondolkodtató darabbal készült a bábszínház magyar társulata a gyermekközönségnek. Az ünnep pedig nem lehet teljes, csak az ünnepeltekkel, így most megismerkedhetnek a Lilliput Társulat tagjaival: jelenleg tíz bábszínész és egy korrepetitor gondoskodik a szebbnél szebb előadásokról, de munkájukat a kulisszák mögött még számos kolléga segíti.

Csepei József-Róbert

2014 óta vagyok a társulat tagja. A Lilliput csapatában 2013-ban debütáltam a Regélő című előadásban, majd 2014 tavaszán csatlakoztam a csapathoz. 2014 őszén volt úgymond az első bemutatóm, Petőfi polgártükrében, a Helység kalapácsában.
Nem én választottam, a hivatás hívott erre a találkozóra. Már gyerekkoromban ott voltak a jelek, a megrendezett figuracsatákban, kisgitárom pengetésében, történetek megmutatásában, igazságkeresésben. Így újságírói papírhajómba kapaszkodva, áteveztem a színházi világba. Közel tíz évig játszhattam színházi szerepeimet, majd egy konstelláció hatására, csillagomat követve, itt bandukolok kollégáimmal a Lilliput kiscsizmájában. Néha kavics megy lábbelinkbe. Néha belelépünk valamibe. De akkor is összecsapjuk bokánkat, sárga úton haladva, gyereksereg ámulattal, kacajjal, s tapssal repülünk a mesék és csodák birodalmába.
Kedvenc szerepem... Jó kérdés Talán a Moha és Páfrányból, Moha. Nemcsak a báb, a zene és a történet miatt, hanem mert az egészben van valami természetközeli. Mint egy naturista remete, aki megfogja kezedet, és bemutatja neked az erdő és maga a teremtés rejtett és felcsillanó kincseit. Egyfajta ébredés. Egy hosszú téli álomból.
 

Daróczi István
Mi hozott a bábszínházba­­? Kijelenthetem, hogy a kíváncsiság. Igaz olyan klasszikusokon nőttem fel, mint Vitéz László, Futrinka utca, Süsü, a sárkány. De csak annyit tudtam, hogy ezek bábelőadások. Arról, hogy hogy jön létre, arról nem volt tudomásom. Aztán 1996-ban beléptem a társulatba, és elkezdődött egy máig tartó utazás.
Érdekes végignézni, megtapasztalni, hogyan születik meg egy előadás. Miképpen lesz egy darab anyagból, polisztirénből, fából egy báb, és ez még mindig csak egy élettételen tárgy. Aztán megkapom, kézbe veszem ezt a tárgyat, és itt elkezdődik egy közös tanulási folyamat. Elkezdem mozgatni, megnézem, mit tud, mire képes, hogyan jár, hogyan ül le. Először elkezdek beszélni hozzá, aztán megpróbálom kitalálni azt, hogy Ő hogyan beszél. És megszületik az élő személyisége, amikor már nemcsak egy tárgy, hanem saját egyénisége, karaktere lesz a bábnak.
Hiszem azt, hogy nemcsak én határozom meg a báb életét, hanem Ő is hat rám, és így születik meg a BÁB.
Pályafutásom alatt rengeteg előadásban vettem részt, úgyhogy nehezen tudnék egy adott előadást kiemelni, lévén minden báb, minden előadás más. Talán hamarabb tudnék összeállítani egy tízes listát, de az se lenne elég. A teljesség igénye nélkül kiemelnék párat, Minden egér szereti a sajtot, Kacsalaki rejtély, Magellóna históriája, Hollós Mátyás, Csillaglépő csodaszarvas és még sok más előadás.

Erőss Noémi

Másfél éve, 2023 augusztusában lettem tagja a nagyváradi Lilliput Társulatnak. A bábszínház világa már gyerekkorom óta vonzott, de őszintén akkor tetszett meg igazán ez az egész miliő, amikor egy barátom megmutatta, mit is tanulnak az egyetemen, bábtagozaton. Akkor döntöttem el, hogy ez az a hivatás, amivel én is igazán foglalkozni szeretnék. A társulat tagjaként több előadásban szerepeltem az elmúlt másfél év alatt, ezek közül kedvenc szerepem a Lenka, a Lenka és Palkóból. Ez az előadás és maga Lenka személye tanulságként szolgál a gyerekeknek, akiknek fontos megmutatni, hogy a szavaknak bizony nagyon nagy súlya lehet, legyen az jó vagy rossz akár.

Hanyecz Debelka Róbert

Ha emlékezetem nem csal, már 1996 késő őszén, vagy telének elején megjelentem a bábszínházban, felmértem a terepet. Vagy a terep mért fel engem. Mindenesetre, ami nem az emlékezet foltozhatatlan hálójára van bízva, az az a tény, hogy a meghatározhatatlan színű, keménynek tűnő, de lágy kötésű munkakönyvem első bejegyzése 1997. január 1-i keltezésű.
Számos véletlennek vélhető esemény és megannyi vonzalom terelgetett engem ebbe az irányba. Lelkesedéssel működtetett színjátszókörök, verses estek, érdeklődés minden írott, költött, dramatizált szöveg iránt s a nagybetűs színház csodálata. Illetve úgy éreztem, hogy tudok beszélni a gyerekek nyelvén, hogy értem őket. Innen visszagondolva igazam lehetett, hiszen még gyerek voltam magam is. ’97 januárjában még nem voltam 19 éves.
A kedvenc vagy a legkedvesebb szerep számomra mindig a következő. Félreértés ne essék, mérhetetlen szertettel gondolok a korábbi vagy az épp aktuális munkákra. De, kicsit olyan ez, mint ahogyan egy szeleburdi lepkegyűjtő szökdécsel a réten. Csak mi nem üveglap mögé feszítjük a lepkéket, hanem röptetjük őket. De bármilyen gonddal és figyelemmel követjük a röptüket, fél szemmel mindig a következőt lessük és várjuk a pillanatot, hogy mikor lehet érte nyúlni, érte ugrani. Aztán, ha van egy új, az egyiket, amelyik eleget repült már, azt elengedjük. De lessük a következőt. Azért van ez, mert a következőbe bele lehet képzelni a képtelent, beleálmodni a lehetetlent, az a végtelenbe burkolódzik s a mindenséget hordja magában. Azt pedig csak szeretni lehet. Viszontszeretni. Legjobban szeretni.

Lélek Sándor Tibor
1993 októberében nyertem felvételt a bábszínházba. Azért választottam ezt a hivatást, amiért mindmáig bábszínész vagyok. Szerelem volt első látásra, és az ilyen örökké tart. Amikor belekóstoltam ebbe a világba, az animáció folyamatosan változó világába, éreztem, hogy habzsolni akarom, újabb és újabb ízeket kipróbálni. Szerepeimmel a lelkeket szeretném megérinteni, rendezéseimmel a lelkemet feltárni.
Lehetetlen kiválasztanom egy kedvenc szerepet. Remélem, a nagyérdemű kicsinyek ugyanannyira jósszívvel fogadták, amikor Magor voltam a Csillaglépő csodaszarvasban, Ispán a Lúdas Matyiban, Tybalt a Rómeó és Júliában, Fehér galamb a Nyolckor a bárkánban és még sorolhatnám.

Németi Emese
A nagyváradi bábszínház magyar társulatának 1990 szeptemberében lettem tagja. Kislánykorom óta színpadra vágytam. Az, hogy ebbe a varázslatos világba, a bábszínház világába bekerültem, egy véletlennek köszönhető. Ennek a szerencsés véletlennek köszönhetem mind a szakmai, mind a magánéletemet. Hálás vagyok a sorsnak, hogy bábszínész lehetek. Az évek során számtalan kedves szerep talált rám, amelyek közül, hogy csak néhányat említsek: Pinokkió, Capuletné, Ló Szerafin, Jeszper, Tarka Terka, a Négyballábas kisegér, a Csillaglépő Csodaszarvasban megformált szerepek, de mégis, ha választanom kell, számomra talán a legkedvesebb, Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán című művéből készült előadás legfiatalabb pingvinje. Kedvessége, naivitása, ugyanakkor gyermeki bölcsessége nagyon közel áll a szívemhez.

Oláh Anikó Katalin
A bábszínészet ötvözi számomra mindazt, amit igazán szeretek. A bábszínház „szeretetszínház‟. Összművészeti léte által maga a költészet. Minden művészeti ágat magába foglal: irodalom, dráma, képzőművészet, színészi játék, zene, mozgáskultúra. Szimbólumokkal dolgozik, metafora. Mégis valóságos, a lelkét ember adja hozzá. A külső képek olyan belső képalkotással párosulnak, amit főként mesehallgatás közben él meg az ember, a pillanat szabadsága által, olyan egyedi élményt nyújtva, amire csak a mese és a játék varázsa képes. Ez a lélek játéka. A gyerekkacagásnál nincs lélekemelőbb és igazibb a világon. A Verselő verserdő című előadás a kedvencem, mert abban teljesen önazonos vagyok, bábosként, anyaként, irodalmilag, mondanivaló szempontjából is. Interaktivitásából kifolyólag örömmel tölt el a gyerekekkel való közös játék.

Stéfán Bodor Mária
1990. április 1-től vagyok a váradi bábszínház bábszínésze. Előtte évekig játszottam a Kortárs Színpad '71 színjátszóegyüttesben. Számomra ez jelentette a főiskolát és Hajdu Gézától tanultam meg mindent a színjátszásról, a színpadról és az alázatról, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy színpadra lépj. Szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen a bábszínházban megtaláltam mindazt, ami az életemet teljessé teszi. Számtalan csodálatos szerepet játszhattam el, és amelyek közül nehéz kiválasztani egyet, amelyikre azt mondom, hogy ez a legkedvesebb. Van azonban egy, amelyik kétszer is megtalált. Két különböző rendező, több év különbséggel, ugyanazt a szerepet osztotta rám: Oscar Wilde A Boldog herceg című darabjában a fecske szerepe. Hálás vagyok érte. Csodálatos dolog fecskének lenni.

Szabó J. Viktor
2016-ban érkeztem a Lilliput Társulathoz. Ha jól számolom, ez már a nyolcadik színházi évadom itt, Nagyváradon. Ez idő alatt több mint húsz előadásban játszottam, és egy alkalommal már rendezőként is kipróbálhattam magam. Gimnazistakorom óta foglalkozom színjátszással, de a korai szakaszban sajnos elkerült a bábszínház. Az egyetemen ismerkedtem meg a bábszínházzal, és minél többet tudtam meg, annál jobban kezdtek el érdekelni az előadásmódban rejlő lehetőségek, amelyek új távlatokat nyitottak számomra a színjátszásban és a történetmesélésben. Nincs kifejezetten kedvenc szerepem. Talán mindig az aktuális szerep a favorit. Most éppen Csikasz a puli kutya, Góliát, aki nagy és veszélyes, meg persze ott van Palkó, aki a szomszédból rátalál Lenka barátságára.

Szentpéteri Lenke
1990. május 1. óta vagyok tagja a váradi bábszínháznak. A bábszínészi hivatás felé a mesék és a gyermekek iránti szeretet vezetett. A játszott szerepek közül kiemelném Az égig érő fa című előadásból a kiskirálylány szerepét, amelyet kereken 70-szer játszottam el. Első perctől kezdve nagyon szerettem ezt a szerepet, úgy éreztem, hogy illik a belső lelki világomhoz és a hangszínemhez. A báb könnyű volt és kedves. A gyermekek és a felnőttek részéről sok kedves visszajelzést kaptam, és ez örömmel töltött el. Boldogan játszottam, mert éreztem, hogy szeretnek. Hasonló módon éreztem a Piri és a Farkas előadásunk Piri bábjával is.

Varga Imre
2012 tavasza óta vagyok a Lilliput Társulat tagja. Végzős egyetemistaként megtudtam, hogy a társulat hangosítót/korrepetitort keres, így jelentkeztem. Az első bábdarab, amelyben zenéltem, a Mátyás király és a kolozsvári bíró volt. Ez volt az első modern bábélményem, hiszen itt találkoztam először azzal a fajta bábjátszással, ahol a bábszínész nem paraván mögül mozgatta a bábot, hanem a báb látható „életre hívójaként” játszott. Zeneileg a Kormos képpel mutogat és a Brémai muzsikusok volt a két hozzám legközelebb álló darab. Ezek zenéi dallam, stílus, harmónia és ritmika szempontjából igazi zenei kuriózumot jelentettek számomra. A legnagyobb kihívást a Boldogság madara és a Hollós Mátyás című darabok jelentették. Az egyik azért, mert a zenéje általam ismeretlen, keletiesen spirituális, balkáni, meditatív lelkületet hozott. A másik azért, mert a zeneszerző a népzenét, az egyházzenét és a bluest ötvözte, ami szintén teljesen új volt nekem.