„Húsvét nem csupán egy ünnep, hanem egy meghívás”

Címkék#húsvét ünnep #unitárius #szeretet

Forrás: Pixabay

„A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták...” (Lk 24, 1-2)

Húsvét hajnalán a nők Jézus sírját üresen találták. A kő el volt hengerítve. Egy részlet, amely mindent megváltoztatott. A kő, amely a bezártságot, a reménytelenséget és a múlt lezártságát jelképezte, eltűnt az útból. Húsvét nem csupán egy ünnep, hanem egy meghívás, hogy elmozdítsuk életünkből azokat az akadályokat, amelyek elválasztanak minket a boldogságtól, a szeretettől és az örömtől.

Sokszor észre sem vesszük, mennyi minden halmozódott fel bennünk. Vannak kövek, amelyeket régóta cipelünk, szinte már hozzánk nőttek. Néha egy régi sérelem, egy be nem teljesült álom, máskor egy fájdalmas veszteség annyira hozzánk nő, hogy már el sem tudjuk elképzelni magunkat nélküle. Mintha az identitásunk részévé vált volna.

Húsvét arra tanít, hogy a sír, amelyben a múltunk fájdalmait, a félelmeinket és megbánásainkat őrizzük, nem maradhat zárva. Az élet hív, hogy lépjünk tovább. Hogy hengerítsük el a saját boldogságunk, örömünk, továbblépésünk útjában tornyosuló akadályokat. Nem könnyű elengedni, nem könnyű továbblépni, mert sokszor azt hisszük, ha elengedünk valamit, az azt jelenti, hogy nem is számított igazán. Pedig éppen ellenkezőleg: akkor becsüljük meg igazán a múltat, ha nem engedjük, hogy megbéklyózzon minket.

Ahol a kő elmozdul, ott tér nyílik a fénynek. Ha elengedjük a félelmeinket, helyükre beléphet a bizalom. Ha letesszük a sértettség terhét, felszabadulunk a szeretetre. Húsvét ezt ígéri nekünk: nem kell tovább élnünk bezárva, lehorgonyozva, megrekedve. Isten többre hív, mint amit mi magunk el tudnánk képzelni. Csak merjük elhengeríteni azokat a köveket, amelyek már nem szolgálnak minket, hogy helyet adhassunk annak az életnek, amelyet Ő készített nekünk.

A családok életében is lehetnek láthatatlan, mégis súlyos kövek, amelyek lassan, észrevétlenül torlaszolják el a szeretet útját. Ilyenek a kimondatlan szavak, a régi sérelmek, a mindennapok sodrásában háttérbe szoruló figyelem és törődés. A szeretet nem tűnik el egyik pillanatról a másikra. Inkább lassan halványodik el, amikor a hétköznapok terhei alatt már nincs erőnk figyelni egymásra, amikor a kimondatlan sérelmek falakat emelnek. Megszokjuk, hogy a másik fizikailag ott van, de valójában már nem vagyunk igazán jelen egymás életében.

Húsvét biztat, hogy ennél többet akarjunk. A közöny és a sérelmeink köveit csak úgy lehet elmozdítani, ha merünk újra közelebb lépni egymáshoz. Ha nemcsak a szavak szintjén mondjuk ki, hogy fontosak vagyunk egymásnak, hanem a tetteinkben is megmutatjuk. Nem mindig könnyű kimondani azt, ami fáj. Nem könnyű bocsánatot kérni, és talán még nehezebb megbocsátani. A szeretet nem azt jelenti, hogy a múlt sebei bevarratlanul maradnak, hanem azt, hogy készek vagyunk együtt gyógyítani őket. Húsvét üzenete: nincs olyan kapcsolat, amely ne újulna meg, ha az emberekben van őszinte szándék a változásra.

Egy keresztény közösség életében is vannak kövek, amelyeket el kell mozdítani. A megosztottság, az ítélkezés, a közömbösség – ezek mind gátolják, hogy egy közösség valóban élő legyen. Ha egy gyülekezetben nincs helye az irgalomnak, az elfogadásnak, ha nem tudunk örülni egymás örömének és osztozni egymás terheiben, akkor kőfalakat emelünk magunk köré.

Húsvétkor arra kapunk meghívást, hogy bontsuk le ezeket a falakat. Ehhez azonban szükségünk van bátorságra és alázatra. Bátorságra, hogy szembenézzünk a megosztottságok okaival, és alázatra, hogy belássuk, nekünk is részünk lehet a problémákban.

A feltámadás fénye csak akkor ragyoghat fel a közösségeinkben, ha nem falakat emelünk, hanem hidakat építünk. Amikor nem csak a saját igazunkat védjük, hanem meghallgatjuk a másik embert is. Amikor nem húzódunk be a szokásaink kőfalai mögé, hanem merünk együtt változni és fejlődni.

Mi lenne, ha idén húsvétkor nem csak a hagyományokat követnénk, hanem megengednénk magunknak, hogy azok a kövek, amelyek eddig akadályoztak, végre eltűnjenek az utunkból? Amikor elhengerítjük őket, megváltozik a mi életünk is. Megszabadulunk a múlt terheitől, és képesek leszünk meglátni a jövő ígéretét. Ez a húsvét igazi csodája. Nem a kő elhengerítésének történelmi eseménye, hanem az, hogy mindannyian képesek vagyunk erre. Hogy van erőnk elengedni és újrakezdeni. Mert a kövek nem maradhatnak örökké az útban. Csak rajtunk áll, hogy elhengerítjük-e őket.