Az operajátszás nagyváradi hagyományairól – 1. rész

Thurzó Zoltán

Nagyvárad több évszázados zenetörténeti anyagait kutatva olyan érdekességeket is fellelhetünk, amelyek arról tanúskodnak, hogy egykoron tényleg, európai viszonylatokban is komoly figyelem övezte a helyi zenei életet. Napjainkban meglepően kevesen tudják azt, hogy ebben a városban több évszázados hagyománya volt/van az operajátszásnak is. A Thurzó család birtokában levő dokumentumok visszamenőleg közel 800 évnyi zenetörténeti anyagot ismernek, dokumentálnak, és rengeteg másodlagos forrásanyagot tartanak számon, de a legrészletesebb ismeretek 1760-tól napjainkig vannak vezetve. Hasonlóan átfogó zenetörténeti feljegyzések az ezt megelőző időszakokból azért nincsenek sajnos a tulajdonunkban, mert a török hódoltság 32 éves időszaka alatt (1660–1692) minden jelentős adat/jegyzet/említés/műsor elpusztult részben. Ez az időszak sajnos gyakorlatilag egy fekete folt, amelyről semmit nem tudunk.

A török időkben rengeteg Váraddal kapcsolatos kultúrtörténeti dokumentum megsemmisült. Nagytatám hiába kutatott évtizedeken keresztül, nem lelt semmit ebből az időszakból. Nekünk nincs, de ettől függetlenül lehetséges (ámbár szerintem kevés eséllyel), hogy a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye levéltárában ettől függetlenül számon tarthatnak a templom falain kívül történő zenei eseményeket, és korabeli operajátszással kapcsolatos helyi tevékenységeket is. 1692-től a katolikus egyházmegye (hisz akkor minden kulturális tevékenység az ő közben- és hozzájárulásuk révén történhetett) főleg azt újjáépítési folyamatokra koncentrált, és az egyházi liturgikus szertartásokon használatos zenei szolgálatokon kívül másnak nemigen tudott teret biztosítani. Hatvannyolc év kellett elteljen ahhoz, hogy az árkádista Patachich Ádám e tekintetben is „megtörje a jeget”, és sok más komolyzenei stílusnak táptalajt biztosítson.

Az operajátszás kezdete

A világunkat formáló történelmi pillanatok természetesen nagyban befolyásolták a helyi zenei élet sokszínűségének kialakulását is. Az egyházon belül akkoriban főleg a liturgikus szertartásokon előírt és használatos zenei pillanatok voltak jellemzőek, de tudomásunk van olyan esetekről is, amikor emellett oratóriumok és nagyzenekari művek is felcsendültek a templomok tisztes falain belül. Ekkor az egyházi művek mellett az oratóriumok is egyre inkább „jelen vannak” a püspöki udvar zenei életében. Nagyváradon az operajátszás nem kifejlődött, hanem egyszer csak: lett. Nem bukdácsolva jutott el ez a zenei műfaj a magas elismerések szintjére, hanem a lehető legmagasabb elismerésben tündöklően jelent meg, és ezt a szintet hosszú ideig tartani is tudta.

Patachich Ádám püspök közbenjárásával Bécsből „importálták” ezt a nagyon összetett zenei műfajt, egyfelől a már említett, ide szerződtetett zenei nagyságok révén, másfelől pedig kielégítve személyes érdeklődését a korai itáliai opera, a velencei operaiskola, a nápolyi operaiskola, a francia opera és az angol opera iránt is.

Dittersdorf több oratóriumot is Nagyváradon komponált (1764–1769), amelyek nagy sikernek örvendtek. Ez ösztönzi őt arra, hogy azt javasolja a püspöknek, hogy világi tárgyú, vidám darabokat is bátran műsorra tűzzenek, így ilyen operákat is. Dittersdorf nagyváradi működésének idejéből ismerjük az első pontos adatot, és ennek reflexióit operaelőadással kapcsolatosan. (A 26. cikkben már írtam pár gondolatot ezzel kapcsolatban, és ennek további részleteiről is.)

A legelső egész estét betöltő operát Nagyváradon a helyi püspöki zenekar/énekkar és az eseményhez felkért szólisták adták elő 1766-ban. A vígoperát Dittersdorf komponálta. és az „Amore in Musica” címet viselte. Ez volt amúgy a zeneszerző első, a nyilvánosság előtt bemutatott operája Nagyváradon, ősbemutatóként. Maga a szerző vezette végig a próbafolyamatokat, és vezényelt is ez alkalommal. Meglepő módon nem az akkori püspöki palotában történt meg ez a jelentős zenei pillanat városunkban (amely a mai Városháza helyén volt egykoron), hanem az akkori jezsuita iskolában. (Folyt. köv.)

Borítókép: illusztráció