2020.08.27. 15:35
Újabb játékosokkal erősített a Szentmárton
A harmadosztályú labdarúgó-bajnokságra készülő Váradszentmártoni CSC újabb két fiatal játékossal erősített a kényszerszünet alatt: az Arad megyei Kisjenői Crişulból visszatérő Raul Ember után sikerült leigazolni két tehetséges nagyváradi futballistát.
Az egyikük a 2001-ben született, középpályás Darius Sfârlea, a másik a szintén 2001-ben született védő, Dárdai Denis, akiket a váradszentmártoni együttes két évre adott kölcsön az Aradi UTA alakulatának. Dárdai korábban szerepelt a Nagyváradi Bihorul ISK, majd a szintén váradi Iris Team alakulatában, ezt követően a Bihar FC, majd annak megszűnését követően a Nagyváradi Luceafărul korosztályos csapataiban játszott, két évvel ezelőtt pedig kölcsönbe került az Aradi UTA alakulatához.
Lejárt a kétéves szerződése, így visszatért Biharba, ahol a Váradszenmárton együttesét próbálja majd segíteni egy minél jobb helyezés elérésében. Szintén újdonság, hogy jelenleg a szentmártoni gárdával készül az egykoron szintén a Bihorul Sportiskolában nevelkedett húszesztendős Kovács István, aki korábban az Adrian Mititelu által patronált Craiovai FC U-ban futballozott.
Borítókép: illusztráció