2023.07.30. 14:02
Lóránt Gyulára emlékeztek a nagyváradiak és a kőszegiek
A Nagyváradi AC Labdarúgó Egyesület Lóránt Gyula, az Aranycsapat legendás, keménységéről ismert középhátvédjének a tiszteletére emlékmérkőzést rendezett a Bodola Gyula Stadion mellett található műfüves pályán.

Szakács Dávid
Nyolcvan éve annak, hogy Lóránt Gyula 1943. július 31-én a Nagyváradi AC igazolt játékosa lett. Erre a focitörténelmi eseményre emlékezett a Nagyváradi AC Labdarúgó Egyesület (NAC LE) a Bodola Gyula Stadionban melletti műfüves pályán vasárnap délelőtt 10 órától. Az eseménnyel Lóránt 100. születési évfordulójáról is megemlékeztek. A Kőszegen született labdarúgó, az érettségit követően került Nagyváradra, ahol már az első idényében sporttörténeti sikert aratva, az első vidéki együttesként a NAC gárdájával lett magyar bajnok 1944-ben. Első NB I-es mérkőzését a Szolnok ellen játszotta, élete első élvonalbeli gólját 1943 november 21-én lőtte a Gamma FC hálójába. A magyar válogatottban a legendás középhátvéd 37 alkalommal léphetett pályára 1948 és 1955 között.
Az emlékmérkőzésen NAC LE U12 korosztálya a Kőszegi Lóránt Gyula Futball Club utánpótlása ellen játszott egy 2x30 perces találkozó keretein belül. A meccset a kőszegiek kezdték jobban, az első félidőt követően már 2–0-ra vezettek. A folytatásban a nagyváradiak szépítettek, ám nem sokkal később a Kőszeg három góllal válaszolt (1–5). A meccs hajrájában a NAC LE újabb gólt jegyezhetett, de a vendégek a középkezdés után ismét betaláltak (2–6). A két együttes egy harmadik felidőt is lejátszott végül, igaz ez a játékrész csupán 15 percig tartott. A végeredmény végül 7–3 lett a Kőszeg Lóránt FC javára.

A lefújást követően a két fél ajándékokkal lepte meg egymást, illetve a nagyváradi klub érmeket osztottak ki a fiataloknak. Az esemény végén beszédet mondott a gyermekeknek Boros Péter, a Bihar Megyei Labdarúgó-egyesület főtitkára, Dr. Simon István Előd konzul, Dusinszki Zoltán, az FK Csíkszereda szakmai igazgatója, Neudl Gábor, a Kőszeg FC elnöke, illetve Habinyák István, a NAC LE elnöke, akik Lóránt Gyuláról, a fiatalok mérkőzéséről, illetve az utánpótlás fontosságáról mondtak pár szót.