Czenk Ferenc: Tanulni és bizonyítani akarunk a legjobb nyolc között

Szakács Dávid

– Mi az első, vízilabdához köthető emléked? 

– Talán a 2008-as pekingi olimpia volt az, ahol először találkoztam a vízilabdával, ám csupán egy halvány emlékem van a magyar csapat egyik meccséről.

– Mikor kezdtél el vízilabdázni?  

– Harmadik osztály vége felé, 2010 májusában. Bevallom, nem voltam egy istenadta tehetség, mivel az úszás rémesen ment az elején, ám ettől függetlenül két-három héttel az első tréninget követően elvittek engem Aradra, ha jól emlékszem, egy felkészülési mérkőzésre, ahol azt se tudtam, mit és hogyan kell csináljak. Voltak olyan pillanatok a meccs közben, hogy támadás helyett védekeztem, védekezéskor pedig támadtam, tehát mondhatni, a kezdőknél is kezdőbb voltam a sportágban. Szerencsére átvészeltem ezt az időszakot és elkezdtem fejlődni abba az irányba, amit elterveztem. 

– Más sportágat is kipróbáltál fiatalon? 

– Természetesen. Fociztam, kosaraztam, valamint teniszeztem is, ám egyik sem kötött le annyira, mivel hiányzott ezekből a sportágakból a versenyszellem. Csupán edzésekre jártam, nem volt semmilyen verseny, amire elvittek volna minket. A vízilabdában az tetszett a legjobban, hogy csupán pár tréninget követően bedobtak a mély vízbe, így volt esélyem a bizonyításra. 

– Gondoltál már akkoriban is arra, hogy ebből komoly karrier is lehet? 

– Gyerekként még csak álmodozik az ember arról, hogy milyen jó lenne híres sportolóként kijutni egy olimpiára vagy bármilyen más világversenyre. Az elején csupán élveztem azt, amit csinálok. Idővel, mikor láttam beérni a munkám gyümölcsét, kezdtem el komolyabban tervezgetni a jövőmet. 

– Volt olyan, akit a példaképednek tartasz vagy tartottál? 

– Többször is változott az idők folyamán. A magyar vízilabda-válogatottból Kiss Gergely és Molnár Tamás voltak az elsők, akiket csodáltam, mivel a vízilabda mellett tanulmányi téren is jeleskedtek, jogászként doktori címmel is rendelkeznek. A későbbiekben a szerb Nikola Jaksic, valamint az olasz Francesco Di Fulvio lett a két kedvencem, ugyanis relatív fiatalon, 17-18 évesen már a felnőttcsapatba és a válogatottba is bekerültek, ahol azonnal sikereket értek el. Jaksic ráadásul pont azon a poszton játszik védőként, mint én, így nem volt nehéz beleszeretni a játékába. 

– Ha nem vízilabdázó lennél, mihez kezdenél? Milyen munkát vállalnál el szívesen? 

– Valószínűleg programozóként helyezkedtem volna el. Iskolásként az Ady Endre Elméleti Líceumban matematika-informatikára jártam, egyetemi végzettségem pedig programtervező informatikus. Jelenleg a mesterképzésnél tartok. Tisztában vagyok vele, hogy egyszer véget ér a profi pályafutásom, ezért gondolnom kell az azt követő időszakra is. 

– A vízilabda mellett van-e valami hobbid? 

– A főbb hobbijaim közé tartozik az előbb említett programozás, ám ezen kívül szeretek fotókat készíteni, drónozni, valamint amikor van rá időm, az autómat szoktam bütykölni otthon. 

– Mi a célod és a hosszú távú terved a sportágban? 

– Ami jelenleg célként lebeg előttem, az az, hogy bajnoki címet ünnepelhessek a váradi csapattal. Kupagyőzelmem már van, valamint nemzetközi szinten is elértük az idei szezonban a legjobb nyolc közé jutást a Bajnokok Ligájában. Hosszú távú terveim között az olimpián való részvétel szerepel, és tisztában vagyok vele, hogy erre a román válogatottal van a legnagyobb esélyem. A Los Angeles-i ötkarikás játékok idején még csak 27 éves leszek, így még a következő, brisbane-i olimpián is simán meglesz az esélyem arra, hogy ott legyek. Remélem, hogy sérülések vagy más egészségügyi gondok nem hátráltatnak majd ezen az úton. 

– Amikor lefújták a Steaua elleni BL-rangadót és továbbjutottatok, mi járt a fejedben? Fel tudtad fogni, mekkora sikert értetek el? 

– Önkívületi állapotba kerültem a meccs végén, és beugrottam a medencébe a többiekkel ünnepelni. A baj csak az volt, hogy teljesen megfeledkeztem arról, hogy még hátra van a büntetőpárbaj, és engem kiállítottak percekkel azelőtt, így gyorsan kiszálltam a vízből, mivel féltem egy esetleges büntetéstől, amit a csapat kaphat miattam. 

– Mi volt az első reakciód a decemberi Bajnokok Ligája-sorsolás után? Örültél a három erős ellenfélnek? 

– Boldog voltam, mert olyan csapatokkal és játékosokkal szemben fogunk játszani, akiktől rengeteg tanulnivalónk van. Ez egy óriási lehetőség számunkra, hiszen be szeretnénk bizonyítani azt, hogy csapatszinten, illetve egyénileg is megálljuk a helyünket ebben a bivalyerős mezőnyben. Első romániai együttesként vagyunk a legjobb nyolc között, így meg kell mutassuk, hogy nem csak a véletlennek köszönhetően jutottunk el idáig. 

– Milyen következtetéseket vontál le a Savona elleni hazai mérkőzést követően? 

– A három alakulat közül a Savona áll érték szempontjából a legközelebb hozzánk, így kissé fájó a hatgólos vereség. Volt egy-két hibánk, amit könnyen kiküszöbölhetünk volna, ám ennek ellenére büszke vagyok a többiekre, mivel látszott, hogy mindenki harcolt és bizonyítani akart a szurkolóknak, valamint saját magának is. Pontatlan játékunkat egyértelműen a rutintalanságunk eredményezte. 

– Március 19-én jön a BL-címvédő Ferencváros Nagyváradra, mennyire várod az összecsapást és mire számítasz majd? 

– Addig a meccsig még lesz egy idegenbeli összecsapásunk a Barcelonetával, amely hasonlóan nehéz lesz, mint a Savona elleni első csoportmeccsünk. Igaz, hogy kikaptak 18–10-re a Fraditól, viszont a különbség a két csapat között véleményem szerint kisebb. A spanyolok fizikailag, illetve taktikailag is erősek. A célunk, hogy az előre megbeszéltek alapján szálljunk medencébe, és igyekezzük minél jobban betartani a mester utasításait és taktikáját a meccs alatt. Visszatérve a Ferencvárosra, nem izgulok, inkább izgatottan várom a találkozót, ugyanis jól tudom, hogy bárkit is kell majd fogjak, az nagy valószínűséggel egy világklasszis játékos lesz, akit eddig lehet, hogy csak a tévében láttam. A hátralévő öt mérkőzésen bravúr lenne bármelyik ellenfelünkkel szemben akár a pontszerzés is. 

– Mi a véleményed Petar Kovacevicről? Mi az a plusz, amit hozott a csapatnak? 

– Kovacevic kiváló edző, Ciprian Cîmpianuhoz képest kissé eltér a stílusa, az edzésprogram és a taktika szempontjából, viszont úgy gondolom, hogy pont ezért jó a kettejük együttműködése, mivel így több hasznos tanáccsal tudnak ellátni minket, ami szükséges a fejlődésünkhöz. Általában kilenc-tíz edzésünk van egy héten, ezek nagy részét hétköznap tartjuk, hétvégén pedig többnyire egy tréningünk van, attól függően, mikor van meccsünk és kivel. 

– Mit üzennél a nagyváradi szurkolóknak? 

– Köszönjük, hogy akkor is mellettünk állnak, amikor nem úgy megy a játék, ahogy azt mi eltervezzük. Nagy löketet adnak nekünk, főleg a fontos mérkőzéseken, ahol végig érezzük a biztatásukat. Szeretném, hogy a hazai bajnokikra, valamint a Bajnokok Ligája-összecsapásokra minél többen látogassanak ki az uszodába, hiszen innentől kezdve a szezon végéig minden meccsünk izgalmas lesz, miután a BL-ben a Ferencvárossal és a Barcelonetával, míg a román pontvadászat felsőházi rájátszásában a Steauával, a Dinamóval, illetve a Rapiddal mérkőzünk meg.