4 órája
Távozik a Biharszentandrási Crișul vezetőedzője

Forrás: liga2.ro
Jósa Attila
A Biharszentandrási Crișul vezetőedzője, Călin Cheregi nem tudta megemészteni csapata hétvégi súlyos vereségét, ezért úgy döntött, benyújtja lemondását. A Máramarosszigeti VSK elleni 1–5-ös vereség után a tréner március 2-án, vasárnap bejelentett távozási szándékát hétfőn megerősítették, miután egyeztetett Sorin Rădeanuval, a biharszentandrási klub vezetőjével. A klub vezetősége megpróbálta meggyőzni Călin Cheregit a tavaly nyáron megkezdett munka folytatásáról, de nem járt sikerrel.
„A Máramarossziget elleni eredmény és más tényezők miatt – amelyeket nem szeretnék részletezni – úgy döntöttem, távozom. Úgy érzem, ez most a legjobb döntés számomra. Köszönettel tartozom mindenkinek a szép időszakért és az elmúlt évben elért eredményekért, legyen szó bajnokságról vagy a Román Kupáról. Gratulálok a játékosoknak és a szakmai stábnak az első 15 fordulóban mutatott szerepléshez, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban. Külön köszönöm Sorin Rădeanunak az elkötelezettségét, valamint a település polgármesteri hivatalának a támogatását” – mondta a 50 éves Călin Cheregi.
A tavaly nyáron érkezett tréner az 5. helyen hagyja a Biharszentandrási Crișult a III. Liga 10. csoportjában, mindössze egy pontra a rájátszástól. A csapat mérlege 9 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség, 29 ponttal és 29–23-as gólkülönbséggel.