Színészmúzeum

2021.11.29. 09:45

„Hatalmas világ a színház” – egyedülálló múzeum nyílt meg Nagyváradon

Varga Vilmos és művésztársai – Partiumi színházi gyűjtemény névvel nyílt meg a régió első színészmúzeuma péntek délután Nagyváradon.

Forrás: János Piroska

János Piroska

A járványügyi korlátozások miatt szűk körben, péntek délután nyitották meg a Pável utca 10. szám alatti épület első emeletén berendezett színészmúzeumot, amely egy évekkel ezelőtt elindult folyamat eredményeként jött létre.

Fotó: János Piroska

A Partiumi Keresztény Egyetem tulajdonában levő épületrészben megnyílt múzeum létrehozásáról 2019 őszén tartott közös sajtótájékoztatót a Kiss Stúdió Alapítvány képviseletében Kiss Törék Ildikó, a színészmúzeum megálmodója, illetve a felsőoktatási intézmény rektora, Pálfi József. A világjárvány által is akadályozott múzeumalapítás folyamatába tavaly ősszel nyújtottunk betekintést a Bihari Napló hasábjain, akkoriban már a Magyarországon készülő tárlókra várt a több mint kétszáz leltárba vett tárgy. A Partium-, illetve Erdély-szerte is egyedülálló múzeumot az elmúlt pénteken ünnepélyes keretek között Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője nyitotta meg.

Fotó: János Piroska

„A Partiumi Keresztény Egyetem a régió egyeteme kíván lenni, és így nemcsak az oktatás, hanem a Partiumot érintő kultúra, művelődés is nagyon fontos számunkra. Mindenkinek persze nem tudunk helyet biztosítani, de akik a kultúra terjesztésében szerepet vállalnak, azokkal szívesen dolgozunk együtt” – mondta el a megnyitó alkalmával Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora.

„Ha már Shakespeare szerint »színház az egész világ«, akkor fordítva is igaz kell legyen: hatalmas világ a színház. Olyannyira hatalmas, hogy nemzedékek egész sora éli meg, él benne és őrzi a színház nagy alakjainak emlékét. Az a tény, hogy itt, Nagyváradon a színházi élet és a nagy színházi emberek emlékének megőrzésére múzeumot hoznak létre, a legbeszédesebb bizonyítéka annak, hogy milyen hatalmas világ a színház. Erdély színházi élete, múltja és jelene már rég megérett arra, hogy egységes rendszerben, dokumentáltan a jövő számára is elérhetővé váljon. Hogy ennek első ötlete épp a Pece-parti Párizsban pattant ki, az sem véletlen, hiszen Kolozsvár mellett Nagyvárad volt a 18–19. századi arisztokrácia szórakoztatására bontakozó színházi élet egyik bölcsője” – mondta el megnyitó beszédében Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője. „Minden rendszerben, minden bezártság vagy cenzúra mellett is szolgálni kellett a közönséget, az egyetemes és a magyar kultúrát. A színházi tér, a színház nagy személyiségei minden időkben és minden rendszerben úgy tudtak nevetést csalni arcunkra, vagy könnyet a szemünkbe, hogy abban a pillanatban, abban a szerepben, érzésben nem volt sem rendszer, sem cenzúra, sem országhatár. Egyetlen dolog volt: színész és közönsége, ember és közössége. Emlékezni a színház nagyjaira, méltó emléket állítani a partiumi és erdélyi színháztörténetnek, nem csupán nemes tett, de közösség iránti kötelesség is” – tette hozzá.

Fotó: János Piroska

„Öt esztendővel ezelőtt fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ezt a csodálatos, de mulandó pillanatot, amit színészi játéknak hívunk, valamilyen módon mégis megőrizzük. Magyar színészmúzeum létezik Budapesten, Kecskeméten, Miskolcon, de jelenleg itt, Nagyváradon, a Partiumban, és tudomásom szerint Erdélyben sincs még hasonló intézmény. Azt szerettük volna, hogy méltó teret kapjon a mi tájaink színjátszására való emlékezés” – mondta el Kiss Törék Ildikó, a színészmúzeum megálmodója. „A megnyitó, reményeink szerint, egy hosszú folyamat első mozzanata, hiszen sokkal többen vannak, akikre emlékeznünk kell. A több mint 220 esztendős váradi színjátszás gazdag történetéből most a közelmúltban itt élő, alkotó színészek alakjai elevenednek meg a kiállított tárgyak, szöveges emlékezések, fényképek, hangzó, vetített anyagok jóvoltából. Általuk felsejlik egy jelentős korszaka a Körös-parti teátrumnak. Külön öröm számunkra, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem ad otthont a színházi gyűjteménynek, és ezáltal lehetőséget is arra, hogy a fiatal nemzedék is részesévé váljék az elődök által teremtett színháztörténetnek” – tette hozzá, a PKE mellett köszönetet mondva a kiállított tárgyak adományozóinak, illetve a magyar kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alap támogatásáért.

Fotó: Torkos Márk Erik

A tervek szerint a kiállítás élő tér lesz, ahol különböző eseményeknek adnak helyet. A gyűjtemény által jelenleg tíz színművész pályájával ismerkedhet meg a látogató: Varga Vilmos mellett Papp Magda, Halasi Erzsébet, V. Csiky Ibolya, Belényi Ferenc, Földes László, Gábor József, Gábor Katalin, Mogyoróssy István, Varga Tibor László személyes tárgyaival, színházi relikviáival találkozhat az érdeklődő. A gyűjteményt ugyanakkor bővíteni szeretnék, hiszen a jelenleg berendezett két terem mellett még rendelkezésre állnak helyiségek. A legtöbb húsz személy befogadására alkalmas múzeum regisztráció által lesz látogatható, ennek érdekében majd rendelkezésre bocsátanak egy telefonszámot. Belépőjegyet nem kérnek, a Kiss Stúdió hoz hasonlóan adományokat azonban elfogadnak – tudtuk meg Kiss Törék Ildikótól.

Fotó: Torkos Márk Erik

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában