13 órája
Ezeken az üléseken nagyobb az esélye túlélni egy repülőgép-balesetet
A hátsó rész biztonságosabb, mint a légijármű eleje – ezt a régi mondást látszik bizonyítani a két legfrissebb repülőgép-baleset, az Azerbaijan Airlines és a Jeju Air tragédiája.
A gép hátuljában ülni elméletileg biztonságosabb (illusztráció)
Forrás: AFP
Fotó: Nicolas Economou
A mondás igazságát ennél szélesebb körű statisztika is alátámasztja. A Time magazin 2015-ben az 1985 és 2000 közötti adatokat vizsgálta át, és arra a következtetésre jutott, hogy
- a gép hátsó harmadában ülők esetében a halálozási arány összességében 32, az első harmadban és a középsőben pedig 39 százalék.
- Még jobbak az esélyei azoknak, akik a hátsó harmad középső üléseit kapják (28 százalékos halálozási arány).
- Míg a legveszélyesebbek a középső harmad folyosó melletti ülései (44 százalék).
A szakértők másként gondolják
Repülésbiztonsági szakértők szerint ez azonban csak mese – írja a Világgazdaság.
„Nincs olyan adat, amely összefüggést mutatna az ülések helyzete és a túlélési esélyek között” – mondja a CNN amerikai hírtelevíziónak Hassan Shahidi, a Flight Safety Foundation elnöke. Szerinte minden baleset más és más.
Ed Galea, a londoni Greenwichi Egyetem tűzvédelmi mérnöki professzora, aki mérföldkőnek számító tanulmányokat végzett a repülőgép-balesetek evakuálásáról, is állítja, hogy „nincs mágikus legbiztonságosabb ülés”.
Minden a baleset természetétől függ. Néha jobb elöl ülni, néha hátul
– magyarázta.
Abban azonban egyetértenek a szakértők, hogy van különbség aközött, hogy melyik ülésben lehet a legjobb eséllyel túlélni a kezdeti ütközést, és melyikből lehet a leggyorsabban elhagyni a repülőgépet. Szerintük ez utóbbira kellene törekedni.
A legbiztonságosabb ülések
Galea szerint a jó hír, hogy „a repülőgép-balesetek döntő többsége túlélhető, és az emberek többsége túl is éli”. Ugyanis 1988 óta olyan üléseket gyárthatnak csak, amelyek kibírják az akár 16 G-s erőhatású becsapódást, vagyis a gravitáció 16-szorosát. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb esetben lehetséges a túlélés.
A Világgazdaság cikkében további érdekességekről is olvashatnak, például arról, hogy több esélye van a túlélésre annak, aki felkészült.
A Jeju Air légitársaság által üzemeltetett Boeing 737-800-as balesetéről készült alábbi felvételeken az látható, hogy a repülőgép túlfut a kifutópályáról, a falnak ütközik, majd lángra lobban.
Bulvár-celeb
- A miskolci adventi villamos nyolcadszor is Európa legszebbje lett
- Házi hajpakolás konyhai alapanyagokból? Lehetséges!
- A kínai HMPV-vírus megjelent hazánkban is, súlyos tüdőgyulladást okozhat a betegség
- Előrejelzések szerint 2025 az egyik legmelegebb év lesz
- Tilla: volt, hogy azon gondolkodtam, hogy lehetne az enyém egy-egy tárgy (videó)