Krimi

2024.06.28. 06:03

Tehéncsorda végzett egy nővel, lányai végignézték a tragédiát

A 40 éves helybéli nő 20 és 23 éves lányai, valamint két kutyájuk a Salzburg közelében fekvő Gastein-völgyben találkoztak össze egy tehéncsordával, amely megtámadta őket.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gatien GREGORI

Tehéncsorda sebzett halálra az osztrák Alpokban egy nőt, aki születésnapi gyalogtúrán vett részt felnőtt gyermekeinek kíséretében – jelentette be csütörtökön az osztrák rendőrség.

A 40 éves helybéli nő 20 és 23 éves lányai, valamint két kutyájuk a Salzburg közelében fekvő Gastein-völgyben találkoztak össze egy tehéncsordával, amely megtámadta őket. A nő szinte azonnal meghalt. Lányai sérüléseket szenvedtek, de sikerült elmenekülniük és értesíteniük a rendőrséget.

A rendőrségi szóvivő a sajtó kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a két lányt rövid kihallgatás után helikopterrel kórházba szállították, és a szerencsétlenség körülményeit még vizsgálják.

A helyszínre érkezett mentőcsapat arra hívta fel a figyelmet, hogy a sétálókat kísérő kutyák jelenléte a tehéncsordáknál komoly veszélyt jelent.

Ausztriában nem ez volt az első eset, hogy szarvasmarhacsorda ölt meg embereket. 2014-ben szintén egy osztrák, 2017-ben pedig egy német turistanő halt meg úgy, hogy a kutyáik társaságában sétáltak, amikor rájuk támadtak a tehenek. A német turista esete nagy visszhangot váltott ki, és a halálos sebet okozó tehén tulajdonosát felelősségre vonták, mert nem zárta le a legelőt, továbbá kártérítést kellett fizetnie az áldozat családjának. Az ítéletet azonban később felülvizsgálták, és a kártérítés összegét megfelezték, mert úgy ítélték meg, hogy a német turista felelőssége is megállapítható volt az ügyben.

A két baleset tanulságait levonva az osztrák kormány akkor külön turisztikai útmutatót adott ki, amelyben arra hívták fel a természetjárók figyelmét, hogy tartsák magukat távol a tehéncsordáktól, és ha kutyával vannak, mindig pórázon vezessék az állatokat.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!