Tokió 2020

2021.01.02. 12:05

Ismét biztonságos olimpiát ígért a japán kormányfő

Címkék#Japán

Szuga Josihide japán miniszterelnök újfent azt ígérte, hogy Tokió „biztonságos és nyugodt” olimpiát rendez nyáron, és közlése szerint rendületlenül folytatják az előkészületeket a játékok július 23-i nyitányára.

Újévi beszédében a kormányfő azzal együtt is derűlátóan fogalmazott, hogy az országban a koronavírus-járványt illetően nem javult a helyzet, sőt egyre több helyen bukkan fel a vírus új, a korábbi variánsoknál gyorsabban terjedő változata. A japán hatóságok december végétől egyelőre egy hónapra szólóan egyetlen ország állampolgárainak sem adnak ki beutazó vízumot.

A miniszterelnök a kabinet nevében határozott ígéretet tett arra, hogy „megvédik az állampolgárok életét és megélhetését, továbbra is energiákat fordítva a fertőzés terjedésének megakadályozására és a gazdaság élénkítésére”.

Juriko Koike tokiói kormányzó a héten arra figyelmeztetett, hogy a főváros a fertőzések „robbanása” előtt áll. A Kyodo japán hírügynökség szerint a kedvezőtlen fejlemények miatt már a rendkívüli állapot bevezetésének gondolata is felvetődött.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában