2 órája
Hét góllal győzött Bukarestben a Veszprém
A Veszprém HC 33-26-ra nyert a Bukaresti Dinamo otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, csütörtökön.
![](https://cdn.erdon.ro/2025/02/8H8Dgs3DqhpwD_mbHwSSrJnwtl_-voe8Or9mlMGt6Qs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I1YWUwMDJlNjhhNjQ1NGM5ZDZjZGM1OWM4YmQwMmEz.jpg)
Fotó: ehfcl/X
MTI
Ahogy a két csapat egymás elleni mérkőzésén mindig, a szurkolók a kilencedik percben ezúttal is felállva, néma csendben emlékeztek a 16 évvel ezelőtt Veszprémben meggyilkolt Marian Cozmára, aki pályafutása során ebben a két együttesben játszott. A román bajnoki címvédő és listavezető keretéből Haukur Thrastarson és Rosta Miklós hiányzott, utóbbi a közelmúltban kisebb hátsérüléssel bajlódott. A magyar bajnoki címvédő és listavezetőnél Bjarki Már Elísson és Nedim Remili nem játszott.
Andrij Akimenko hat perc alatt négy gólt szerzett a Dinamóban, de nem csak ő volt elemében: az első tíz percben összesen 17 találat született. Ezt követően ugrásszerűen javult a vendégek védekezése, előbb egy 4-1-es, majd egy 7-1-es sorozatot produkáltak, és bár a házigazdák nyitott védekezéssel próbálkoztak, csak a szünet előtt tudták némileg csökkenteni a hátrányukat. A veszprémiek első félidőben látott lendülete a második felvonásban tíz percig kitartott, utána viszont váratlanul nagyot fordult a játék képe és Branko Vujovic vezérletével a Dinamo három és fél perc alatt 23-20-ra felzárkózott. Xavier Pascual vezetőedző időkérése után újra összeszedettebben játszott csapata, csakhamar visszaállította a hatgólos különbséget, a hajrában pedig már azt is megengedhette magának, hogy kapusának lecserélésével a létszámfölényes támadójátékot gyakorolja.
Hugo Descat kilenc, Lukas Sandell és Ludovic Fabregas öt-öt góllal, Rodrigo Corrales 14 védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Branko Vujovic és Haniel Langaro öt-öt alkalommal talált be, Vladimir Cuparának tíz védése volt. A tíz győzelemmel és egy vereséggel csoportjuk élén álló bakonyiak egy hét múlva a portugál Sporting CP csapatát, míg a Dinamo az észak-maedón Eurofarm Pelister alakulatát fogadják.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 11. forduló, B csoport:
Dinamo Bucuresti (román)-One Veszprém HC 26-33 (13-18)
lövések/gólok: 50/26, illetve 50/33
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 5/5
kiállítások: 4, illetve 4 perc