Vasút elleni támadás

2024.07.27. 18:33

Olimpia elleni szabotázs: a francia miniszter szerint külföldiek is benne voltak az akcióban

Nem kizárható, hogy külföldi közreműködéssel történt a francia vasúthálózat ellen elkövetett szabotázs, amely az olimpiai játékok nyitónapján okozott káoszt a vasúti közlekedésben – jelentette ki szombaton Gérald Darmanin francia belügyminiszter Párizsban.

MW

Katonák várakoznak a Montparnasse pályaudvar előtt a vasútvonal elleni szabotázsa után

Forrás: Hans Lucas via AFP

Fotó: Claire Serie

A péntek hajnalban elkövetett támadások károkat okoztak a Párizst Lille-lel, Bordeaux-val és Strasbourggal összekötő vasútvonalakon, az elkövetők jelzőberendezéseket és kábeleket rongáltak meg és tüzet okoztak. Az állami vasút (SNCF) közlése szerint a Párizs-Marseille vonalon sikerült meghiúsítani egy újabb támadást.

 Egyelőre nem történt bejelentés arról, hogy ki lehet a felelős támadások elkövetéséért.

„Ki a felelős? Függetlenül attól, hogy a támadást belföldről vagy külföldről rendelték meg, még túl korai lenne erről nyilatkozni” – mondta a francia belügyminiszter a France 2 televíziónak, és hozzátette: az eddigi vizsgálatok alapján valószínű, hogy hamar megtalálják a felelősöket.

Két biztonsági forrás szerint a kezdetben baloldali militánsokra vagy környezetvédelmi aktivistákra gyanakodtak, de erre utaló bizonyítékok egyelőre nincsenek.

A francai gyorsvasúthálózat forgalma hétfőre visszatérhet a megszokott keretek közé

– mondta Patrice Vergriete közlekedési miniszteri megbízott és Jean-Pierre Farandou, az SNCF vezetője szombaton újságíróknak.

Az állami vasúttársaság közölte, hogy az olimpiai csapatok utazása biztosított.

Patrice Vergriete emlékeztetett arra, hogy a támadások miatt százezren nem tudtak vonatra szállni, és további 150 ezer ember vonata késett, de végül mindenki eljutott célállomására.

„Holnap is lesznek fennakadások, de hétfőtől már nem kell aggódni” – hangsúlyozta a megbízott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!