2020.02.17. 06:34
Újabb óvintézkedésekkel próbálják megfékezni a járványt Hupejben
Eközben Kína többi részén tovább mérséklődött a napi új fertőzöttek száma.
Egészségügyi dolgozók a betegek gyógyításán és a járvány megfékezésén dolgoznak egy vuhani kórházban 2020. február 15-én
Forrás: STR / AFP
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfőn közölt adatai szerint a koronavírussal fertőzöttek száma vasárnap éjfélig 2048 új megbetegedéssel 70 548-ra emelkedett. Ugyaneddig 105 új halálozást jelentettek, amivel a járvány halálos áldozatainak száma Kínán belül elérte az 1770-et.
A járvány gócpontjának számító Hupejen kívül, az ország többi részén azonban a napi új fertőzöttek száma immár tizenharmadik napja folyamatosan csökken: a február 3-án jelentett 890 új esettel szemben hétfőn 118 újonnan diagnosztizált betegről számoltak be a több mint három hete lezárt tartományon kívülről.
Vasárnap éjfélig a felgyógyultak száma tízezer fölé emelkedett Kínában.
Már nincsenek amerikaiak a Diamond Princess üdülőhajón
Két repülőgépen elhagyták Japánt a korábban Jokohama kikötőjében karanténba helyezett Diamond Princess üdülőhajó amerikai utasai – közölte hétfőn az Egyesült Államok tokiói nagykövetsége.
A tájékoztatás szerint mintegy 340 amerikai állampolgár már útban van hazájába azt követően, hogy átesett azon a vizsgálaton, amelynek célja kimutatni a tüdőgyulladást okozó COVID-19 koronavírust. A tünetmentesnek ítélt utasokra hazájukban újabb 14 napos karantén vár két texasi és egy kaliforniai szövetségi intézményben.
Azok az utasok – az amerikai Fertőző Betegségek Nemzeti Intézetének igazgatója szerint negyven amerikai állampolgáról van szó -, akik Japánban maradtak, helyben kapnak kórházi kezelést.
A hajó amerikai utasainak elszállítására az amerikai kormányzat bérelt két chartergépet, amely a tokiói Haneda repülőtéren vette fedélzetére utasait.
Kató Kacunobo japán egészségügyi miniszter az NHK japán közszolgálati televízió vasárnap reggeli műsorában közölte, hogy a Diamond Princess üdülőhajón eddig 1219 ember szűrését végezték el, és 355 lelete pozitív lett. Hozzátette, hogy közülük 73 ember már tünetmentes.
A hajó fedélzetén 3700 utas és dolgozó – közöttük három magyar állampolgár – tartózkodott. A tengerjárót azután vonták karantén alá, hogy egy Hongkongban kiszálló utasról kiderült, megfertőzte a COVID-19 vírus. Azóta a hajón egyre több lett a fertőzött, őket külön erre a célra kirendelt kórházakba vitték Japánban.
Még nagyobb szigorúság
Hupej tartomány kormányzata vasárnap bejelentette, hogy még szigorúbb óvintézkedéseket vezet be a járvány megfékezésére. Az 58 milliós tartomány lakói ennek értelmében nem hagyhatják majd el a lakóhelyükül szolgáló városi lakónegyedeket vagy falvakat, ahová pedig csupán a legszükségesebb esetben engednek majd bármilyen külső személyt vagy járművet.
A tartományban ráadásul betiltottak mindenféle közúti közlekedést – a rendőrautók, a mentőkocsik, a létfontosságú árukat szállító és a külön engedéllyel rendelkező járművek kivételével.
Korlátozni fogják továbbá az emberek számát az üzletekben, és a bevásárlást is csak közösségi szervezésnek megfelelően intézhetik majd azok, akik engedélyt kapnak lakóhelyük elhagyására.
A tartományban már bezáratták az összes olyan üzletet, amely nem folytatott nélkülözhetetlen tevékenységet, a gyógyszertáraknak pedig kötelező begyűjteniük a megfázás és láz tüneteinek enyhítésére szolgáló gyógyszerek vásárlóinak személyes adatait és elérhetőségeit.
Lehetetlen megjósolni a járvány további alakulását
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap úgy nyilatkozott, hogy lehetetlen megjósolni a járvány további alakulását. Közben a szervezet által Kínába delegált nemzetközi szakértői csoport megkezdte az egyeztetéseket a kínai szakértőkkel.
Mi Fong, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szóvivője vasárnap azt mondta, hogy a fertőzöttek körében a súlyos állapotban lévők aránya szombat éjfélig 22 százalékra csökkent a január 27-én jelentett 32 százalékról. Ez a bizottság szerint a vírus elleni óvintézkedések hatásosságára utal.
Borítókép: Egészségügyi dolgozók a betegek gyógyításán és a járvány megfékezésén dolgoznak egy vuhani kórházban 2020. február 15-én
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg