Járvány

2020.06.11. 10:40

Észak-Macedónián keresztül egyelőre nem lehet a görög tengerpartra utazni

A napi új fertőzöttek számának hirtelen emelkedése miatt az ország egyelőre nem nyitja meg határait.

Észak-Macedónia június végéig nem nyitja meg határait a külföldről érkezők előtt a koronavírus-járvány miatt, így a görögországi nyaralásra utazóknak alternatív útvonalat kell találniuk a tengerpart felé. A nyugat-balkáni térség országaiban egymástól eltérő a járványhelyzet.

Szerbiában egy nap alatt 11 965-ről 12 031-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az országban a szükségállapot idején az összes szállodát bezárták. A szükségállapot május 6-án megszűnt, azóta viszont csak a szálláshelyek egyharmada nyitotta meg kapuit a vendégek előtt, a foglalások azonban így is elmaradnak a korábbiaktól, a hivatalos adatok szerint a szerbiai hotelek kapacitásának jelenleg csupán valamivel több mint 10 százalékát töltötték meg. A június és szeptember közötti időszakra is csupán a férőhelyek nyolc százalékát foglalták le előre.

A járványhelyzet miatt az Aleksandar Vucic köztársasági elnök vezette Szerb Haladó Párt lemondta minden kampányrendezvényét, így a június 21-ei általános választásokra csak a médián keresztül kampányolnak a továbbiakban.

Koszovóban szerdáról csütörtökre 1269-ről 1298-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A főváros, Pristina ötmillió euróval (valamivel több mint 1,7 milliárd forinttal) támogatja a helyi mikro-, kis- és közepes vállalkozások talpra állását a koronavírus-járvány következményeiből.

Észak-Macedóniában az utóbbi 24 órában 3239-ről 3364-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Az ország várhatóan július elsejétől függeszti fel a korlátozásokat a külföldről érkezőkkel szemben. Szerbia már korábban felfüggesztette az Észak-Macedóniából érkezők karanténkötelezettségét, és negatív koronavírustesztre sincs szükség ahhoz, hogy az észak-macedón állampolgárok beléphessenek az országba, Szkopje azonban a napi új fertőzöttek számának hirtelen emelkedése miatt nem vezetett be hasonló intézkedést a Szerbiából érkezők számára. Akik Görögországba utaznának nyaralni, azoknak egyelőre alternatív útvonalat kell választaniuk, Észak-Macedónián keresztül ugyanis nem mehetnek át.

Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 2739-ről 2781-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma.

Montenegróban már több mint egy hónapja nem regisztráltak új fertőzöttet, a 620 ezres országban 324 azonosított fertőzött volt. A montenegrói belügyminiszter szerint országa győztesen került ki a koronavírussal vívott harcból, az emberek fegyelmezettek voltak és az egészségügyi rendszer is jól vizsgázott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában