visszafelé sült el

2021.01.06. 16:48

Törvényt sértett a három MSZP-s politikus és a HVG

Mindent elkövettek egy évvel ezelőtt a csepeli szocialisták azért, hogy a választási hajrában hiteltelenné tegyék politikai ellenfelüket.

Betörtek a csepeli Fidesz irodába, majd egy videót a törvényi előírásnak nem megfelelő módon tettek közzé az MSZP helyi politikusai. Ráadásul a videót a HVG online is beágyazta egy cikkébe. A bíróság a politikusokat és az orgánumot is elítélte – írja a Magyar Nemzet.

Mindent elkövettek egy évvel ezelőtt a csepeli szocialisták azért, hogy a választási hajrában hiteltelenné tegyék politikai ellenfelüket, a Fidesz-KDNP-t. Elsődleges eszközük a közösségi média volt, ám tisztességtelen és törvénytelen igyekezetük visszafelé sült el, még úgy is, hogy a HVG online mindenben támogatta őket.

A videóhamisítás már gyakorlat a szocialisták körében. Emlékezetes, hogy 2013 októberében Baján, az időközi választások két fordulója között egy olyan hamisított videó került ki, amely arról „tanúskodott”, hogy fideszesek csalják el a választásokat. Ráadásul a videót az önmagát mindig pártatlanként és demokratikusként definiáló hvg.hu tette közzé.

Egy videó miatt került bíróság elé most két csepeli MSZP-s politikus is az álhírek terjesztésében már gyakorlott HVG-vel egyetemben. 2019-ben, az önkormányzati választások előtt Bangóné Borbély Ildikó és Szenteczky János betört a Fidesz csepeli irodájába, ezalatt a harmadik MSZP-s aktivista, Takács Krisztián az önkormányzati kabinetirodát törte fel. Arra számítottak, hogy olyan szórólapokat találnak majd, amelyek bizonyítják a Fidesz baloldal elleni lejárató kampányát. Ilyet azonban egyik helyszínen sem találtak. Takács a kutatás során összeveszett egy önkormányzati dolgozóval, minősíthetetlen szavakkal szidalmazta, és erről felvételt is készített. A felvétel kikerült a közösségi médiába, és ezt átvette a hvg.hu is.

A bíróság valamennyi esetben törvényszegést állapított meg, a baloldali orgánumnak helyesbítést kellett közzétennie.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában