Ország-világ

2021.11.04. 05:54

A demokraták egymást hibáztatják a virginiai kormányzóválasztási vereség miatt

Egyes szakértők szerint a mostani eredmény egyfajta ítéletként értelmezhető Biden elnökségével kapcsolatban.

A demokraták egymást hibáztatják a keddi virginiai kormányzóválasztási vereség után, amely a legutóbbi, 2009-es virginiai vereségre, majd az azt követő 2010-es félidős választásokra emlékezteti őket, amelyet Barack Obama akkori demokrata elnök kudarcnak nevezett – jelentette szerdán az amerikai sajtó.

A republikánusok jelöltje, Glenn Youngkin nyerte meg kedden a virginiai kormányzóválasztást a demokrata Terry McAuliffe előtt. Egyes szakértők szerint egy évvel azután, hogy Joe Biden a 2020-as elnökválasztáson Virginia államban 10 százalékponttal győzött, a mostani eredmény egyfajta ítéletként értelmezhető Biden elnökségével kapcsolatban. A virginiai vereség különösen riadalmat okozhat a párton belül a jövő évi félidős választások miatt, amikor a washingtoni kongresszus irányítása a tét – mondták az elemzők.

Vannak olyan demokraták, akik arra fogják a vereséget, hogy a választás előtt nem sikerült elfogadtatni a szenátussal Biden infrastrukturális és szociális csomagját. A vesztes McAuliffe és szövetségesei már korábban azt szorgalmazták, hogy a képviselőház fogadja el a szenátus által jóváhagyott, kétpárti infrastrukturális törvényjavaslatot, mert abban bíztak, hogy ez győzelemhez segítheti őt. Azonban a törvényjavaslatokat azóta sem fogadták el, mégpedig a demokrata párton belül – a centristák és a mérsékeltek között – kialakult ellentétek miatt.

Biden szerdán azt mondta: szerette volna, ha gazdasági csomagjait még a választások előtt megszavazza a kongresszus.

Chuck Rocha demokrata stratéga, aki Bernie Sanders vermonti független szenátor elnökválasztási kampányának vezető tanácsadójaként dolgozott, azt mondta: a virginiai vereségért 70 százalékban a kongresszust, 30 százalékban pedig Bident hibáztatja.

Több demokrata szerint a keddi választási eredmények tanulsága, hogy csökkenteni kell a pártbeli feszültségeket, és hogy a gazdasági csomagok elfogadásával be kell bizonyítaniuk cselekvőképességüket a választóknak.

A progresszív baloldali csoportok is élesen kritizálták a demokratákat és McAuliffe-et, szerintük „lélektelen” volt a kampányuk, nem foglalkoztak a választókat igazán érdeklő kérdésekkel. Közös közleményükben azt írták: Terry McAuliffe kampánya erőtlen volt, sokat foglalkozott Donald Trump volt elnökkel, ahelyett, hogy a választókat leginkább érdeklő kérdésekre összpontosított volna.

A CNN hírtévé online elemzésében azt írta: a keddi eredmények fényében az országban „nagy az elégedetlenség azzal kapcsolatban, hogy a demokraták mit tudtak eddig kezdeni a 2020-ban nekik adott hatalommal”.

Kevin McCarthy, a képviselőházban jelenleg szűk kisebbségben lévő republikánusok frakcióvezetője szerdán azt mondta: pártja több mint 60 képviselői mandátumot is elvehet a demokratáktól a jövő évi félidős választásokon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában