2021.11.28. 16:15
Szijjártó Péter a Russia Today-nek adott interjút (videó)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyugati országok politikai kérdést csinálnak az oltásból. Rövidebb részletet közösségi oldalán is közzétett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrég a Russia Today-nek adott interjút, amelyben többek között a Szputnyik V vakcina hatékonyságáról beszélt és arról, hogy az Európai Unió továbbra is politikai kérdést csinál az oltóanyagokból – írja az Origo.
Szijjártó Péter a Russia Today-nek elmondta, hogy a különböző vakcinák esetében az EMA (Európai Gyógyszerügynökség) mellett a szuverén országok is megadhatják az alkalmazáshoz szükséges engedélyt. A tárcavezető arról beszélt, hogy nem érti az Európai Unió többi tagállama miért nem tartja tiszteletben a magyar engedélyt, amelyeket az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm vakcinák esetében adtak.
– Amikor az európai kollegáimmal beszélek mindig rendkívül pozitív véleménnyel vannak az orosz tudósokról és az ország tudományos sikereiről. A nyilvánosság előtt azonban teljesen más dolgokat mondanak – fejtette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter beszélt a kelet-nyugati kapcsolatokról, Közép-Európa helyzetéről és a NATO kötelezettségekről is.
Borítókép: Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. november 23-án