48 perc

2023.06.02. 08:45

Az EP eljárása Magyarországgal szemben bohózat és jogilag nonszensz

Az Európai Parlament (EP) eljárása Magyarországgal szemben bohózat és jogilag nonszensz – hangzott el a az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda Lánczi Tamás csütörtök esti adásában.

MW

Az Európai Parlament ülése Brüsszelben

Forrás: Anadolu Agency via AFP

Fotó: Dursun Aydemir

A műsor e heti adásában Réz András filmesztéta, ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi tanácsadója, valamint Kötter Tamás író, ügyvéd voltak Lánczi Tamás vendégei.   

A műsor első részben arról beszélgettek a résztvevők, hogy a spanyol és az olasz szurkolók egymásnak estek az Európa Liga szerdai, budapesti döntője előtt.   

Lánczi Tamás felvetette: a magyar sajtó mindig úgy írja le a magyar szurkolókat, amikor külföldre mennek, mintha barbárok vonulnának fel a civilizált környezetben, most mégse lehetett azt olvasni, hogy nem európai, amit a spanyol és az olasz szurkolók műveltek Budapesten.   

Kötter Tamás úgy vélekedett: a futball mindig is szimbolikus ügy volt Magyarországon, az ellenzék is jelképpé tette azzal, hogy támadja a kormány programját, amellyel a magyar labdarúgást kívánja fejleszteni.   

Réz András azt mondta, lehet, hogy mindenki „túlpolitizálja” a kérdést.   

„Amikor erről politikai tenorban értekezünk, akkor azt sugalljuk, hogy ez egy politikai kérdés” – jegyezte meg a filmesztéta.   

Kötter Tamás úgy reagált: nem a szurkolókkal volt a baj, hanem a sajtóval, amely kettős mércét alkalmaz a magyar és a külföldi szurkolókra.   

Ifjabb Lomnici Zoltán szerint pontosan lehet tudni, hogy az ellenzéki média kettős mércével mér ebben a kérdésben is.   

A műsor második részében arról beszélgettek a résztvevők: az EP nem engedné, hogy Magyarország átvegye az unió soros elnökségét.   

Ezzel kapcsolatban Kötter Tamás azt mondta, ez a konfliktus filozófiai és politikai, mégis jogi problémát akarnak csinálni belőle. Réz András az EP eljárását bohózatnak, Lomnici Zoltán pedig jogilag nonszensznek nevezte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában