Felsőoktatás

2024.07.13. 07:15

Van még idő: eddig lehet pályázni a Pannónia Tehetségprogramra

Még bő egy hétig, július 21-én éjfélig lehet pályázni a Pannónia Tehetségprogramra – hívta fel a figyelmet a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten, írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Varga-Bajusz Veronika elmondta,

ezt a teljes képzést biztosító, tehetségtámogató ösztöndíjat azoknak a fiataloknak a számára hozták létre, akik a világ top százas egyetemein szeretnék folytatni a tanulmányaikat. Olyan, 17 és 24 év közötti, inkább természettudományos, műszaki irányultságú fiatalok jelentkezését várják, akik már felvételt nyertek valamely külföldi felsőoktatási intézménybe.

A keretösszegeket régiónként határozták meg, Amerikában például tanévenként 28 millió forintos támogatást adnak, pályázni a Tempus Közalapítvány online felületén lehet – közölte az államtitkár. Megjegyezte, már eddig is volt érdeklődés, de még vannak tartalékok, ezért továbbra is várják a tehetséges diákok jelentkezését.

Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke hangsúlyozta: a HÖOK meggyőződése szerint a felsőoktatási intézményeket nem lehet pusztán oktatási központokként kezelni, és a felsőoktatást sem lehet pusztán oktatási intézmények tömkelegeként megközelíteni. Ma már a hallgatók a felsőoktatásban nem csak szaktudást szeretnének kapni, hanem egyre fontosabbak azok a szolgáltatások, amelyek segítenek kapcsolatokat építeni, olyan képességeket, szokásokat kialakítani, amelyek a későbbiekben, például vállalkozás indításánál hasznosak lehetnek.

Igaz ez a mobilitási programokra is, a külföldi tapasztalatszerzés hatalmas előnyt jelenthet, a fiatalok megtanulhatják egy szakterület más megközelítését, illetve egy tanulmány szerint hosszútávon a kivándorlást is csökkenthetik a szabályozott mobilitási programok – mondta el Budai Marcell.

Kiemelte, a HÖOK szerint a tehetséges és a rászoruló hallgatók esetében is jelentős előrelépések történtek az elmúlt években, egyre több lehetőség, támogatás nyílik meg a számukra részben a modellváltásnak köszönhetően is, hozzáférhetőbbé vált a magyar felsőoktatás. Méltatta a Pannónia Tehetségprogramot, amely azokat karolja fel, akik már a középiskolában is különleges eredményeket értek el, így pedig ki tudják bontakoztatni a tehetségüket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában