Közel-keleti konfliktus

2024.08.04. 07:05

Palesztin merénylő halálra késelt egy nőt Izraelben

Az izraeli–palesztin háború 303. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Izraeli tankok állnak Izrael és a Gázai övezet határa közelében 2024. július 14-én

Forrás: MTI/AP

Fotó: Tsafrir Abayov

Többen meghaltak gázai iskolákat ért izraeli légicsapásokban

Legalább 25 ember vesztette életét vasárnap két gázai iskolát ért izraeli légicsapásokban - jelentette a WAFA palesztin hírügynökség, míg az izraeli hadsereg azt állította, hogy Hamász iszlamista terrorszervezet oktatási intézmények területén kiépített katonai létesítményeit bombázta. 

A Gázai övezet Hamászhoz köthető egészségügyi hatóságai a nap folyamán arról is beszámoltak, hogy legalább 44 palesztin halt meg egy helyi kórház területén létestett sátortábor elleni légicsapásban.

 A gázai hatóságok szerint a háború megindítása óta az övezetben már csaknem 40 ezer ember vesztette életét. 

A WAFA több tucat sebesültről számolt be a Hasszán Szalama és an-Nasszer iskolában, ahol a harcok elől menekülő palesztin családok húzták meg magukat. 

Az izraeli hadsereg állítása szerint az iskolák területéről tevékenykedő palesztin szélsőségeseket vett célba. A Hamász ugyanakkor tagadja, hogy polgári létesítményeket használna katonai célokra.

Benjámin Netanjahu óva intette "Irán gonosz tengelyét" attól, hogy megtámadja Izraelt

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap óva intette "Irán gonosz tengelyét" attól, hogy megtámadja Izraelt. 

"Izrael Állam többfrontos háborút vív Irán gonosz tengelyével" - hangsúlyozta Netanjahu az izraeli kabinet heti ülésének kezdetén hozzátéve, hogy a hadsereg "készen áll minden forgatókönyvre". 

"Ismételten azt mondom ellenségeinknek, hogy válaszolni fogunk és nagy árat fizettetünk bármiféle ellenünk irányuló agresszióért, bármely zugból is érkezzék"

 - emelte ki. 

A térségben tovább fokozódott a feszültség, miután célzott műveletben megölték a libanoni Hezbollah fegyveres mozgalom egyik parancsnokát, Fuad Sukrt Bejrútban, illetve Iszmail Haníje Hamász-vezetőt Teheránban. Irán, a Hamász palesztin iszlamista szervezet és szövetségese, a libanoni Hezbollah Izraelt vádolja a Haníje elleni merénylettel. Sukr megölését Izrael elismerte. 

Az iráni Forradalmi Gárda szombaton figyelmeztetett, hogy a teheráni vezetéssel szövetséges közel-keleti milíciák is részt fognak venni az Izrael elleni megtorlásban.

Palesztin merénylő halálra késelt egy hetvenéves nőt Izraelben

Halálra késelt Izraelben vasárnap reggel egy hetvenéves nőt egy palesztin merénylő, három másik járókelőt pedig súlyosan megsebesített, egyikük nem sokkal később a kórházban életét vesztette. A támadót agyonlőtték.

A mentőszolgálat jelentése szerint a meggyilkolt idős nő mellett kórházba szállítása után életét vesztette egy nyolcvanéves férfi is.

Két további sebesültet ápolnak még kórházban. A megölt nő férjének sérülése súlyos volt, de a kórházban stabilizálták. Szintén közepesen súlyos egy kutyasétáltatás közben megtámadott, 26 éves férfi állapota is.

A merénylet Izrael középső, Földközi-tengerhez közeli részén, Holonban történt.

A 34 éves késelő Ciszjordániából hatolt be engedély nélkül Izraelbe. A biztonságiak jelentése szerint miután három helyszínen megkéselt négy járókelőt, tőlük ötszáz méterre egy rendőr lelőtte. A sebesülteket a holoni Wolfson kórházba vitték.

A merénylő korábban többször börtönbe került kábítószer fogyasztása miatt.

Háborúnk nemcsak Irán ellen, hanem itt is folyik. Pontosan ezért fegyvereztük fel Izrael népét; nyolc hónap alatt több mint százötvenezer fegyvertartási engedélyt osztottunk ki

– mondta Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter.

Önmérsékletre szólította fel a feleket Párizs és Washington

A lehető legnagyobb önmérsékletre szólított fel a francia és az amerikai külügyminiszter minden felet a Közel-Keleten a térség lángba borulásának elkerülése érdekében – közölte a francia külügyminisztérium szombaton.

Stéphane Séjourné francia tárcavezető telefonon beszélt amerikai kollégájával, Antony Blinkennel, és osztoztak az aggodalomban a térségben növekvő feszültségek láttán – emelte ki Christophe Lemoine, a francia minisztérium szóvivője.

Megállapodtak, hogy a jövőben is a lehető legnagyobb önmérsékletre szólítanak fel valamennyi felet, hogy elkerüljék a térség lángba borulását, amelynek pusztító hatása lenne minden ottani országra

– tette hozzá a szóvivő.

A két miniszter folytatja a közös erőfeszítéseket a gázai tartós tűzszünet érdekében.

A telefonbeszélgetésre akkor került sor, amikor megnőttek a Közel-Keleten az esetleges katonai eszkaláció veszélyei, miután Irán és szövetségesei egyre több fenyegetést intéznek Izrael ellen.

Irán, a Hamász palesztin iszlamista szervezet és szövetségese, a libanoni Hezbollah Izraelt vádolja Iszmail Haníje Hamász-vezető szerdai teheráni megölésével, amely néhány órával azt követően történt, hogy Izrael magára vállalta a libanoni fegyveres mozgalom katonai vezetőjének, Fuad Sukrnak a kedd esti bejrúti likvidálását.

Franciaország pénteken felszólította a még Iránban tartózkodó átutazó állampolgárait, hogy haladéktalanul hagyják el az országot.

Libanon kapcsán Washingtontól és Londontól eltérően Párizs nem szólított fel kifejezetten azonnali távozásra, de felhívta állampolgárai figyelmét, hogy rendelkezésükre állnak a Franciaországba tartó kereskedelmi járatok. A gázai háború óta Franciaország hivatalosan azt ajánlja állampolgárainak, hogy a halaszthatatlan okoktól eltekintve ne utazzanak Libanonba sem turisztikai, sem családlátogatási céllal.

Ez történt szombaton:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában