Ellehetetlenítés

3 órája

Brüsszel továbbra is sunnyog az Erasmus-ügyben

Ellehetetlenítené a magyar diákok lehetőségeit az Európai Unió. Brüsszelben továbbra sem találtak megoldást az Erasmus-ügy megoldására.

2022 óta van bizonytalanságban csaknem kétszázezer hallgató és kutató

Forrás: Shutterstock

Fotó: Matej Kastelic

Brüsszel sunnyog, mert ahelyett, hogy érdemi tárgyalásokat folytatott volna az Erasmus és a Horizon programokról, a médián keresztül szivárogtat – mondta el egy sajtótájékoztatón Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

HANKÓ Balázs, Erasmus-ügy, Brüsszel, magyar diákok
Hankó Balázs, majd kiemelte, az elmúlt időszakban öt alkalommal próbált egyeztetéseket folytatni az Erasmus-ügy megoldására
Fotó: Bodnár Boglárka / Forrás: MTI

A tárcavezető kiemelte, az unió 2022 őszén két javaslattal élt a modellváltó egyetemekkel kapcsolatban, ezeket a javaslatokat pedig az országgyűlés jogszabályi szintre emelte. 

Ezek után Brüsszel kizárta a magyar diákokat az Erasmus programból, és a másodrendű uniós állampolgárok közé sorolta a hallgatókat

– tette hozzá Hankó Balázs, majd kiemelte, az elmúlt időszakban öt alkalommal próbált egyeztetéseket folytatni. A tárgyalásokból azonban csak annyi derült ki, hogy az Európai Unió helytartókat akar helyezni a magyar felsőoktatási intézmények élére. Hankó Balázs kiemelte, a legutolsó brüsszeli javaslat ellenére a magyar kormány a rektorokat nem zárta ki az egyetemek kuratóriumaiból, és az NGO-szervezeteknek sem engedélyezték, hogy a kuratóriumokba tagokat delegálhassanak.

Az Erasmus-üggyel kapcsolatos további részletek ITT olvashatók!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában