7 órája
Magyar Péter tanácsadója szerint százezrek halála megtisztulás
Raskó György közgazdász a botrányos kijelentései mellett baráti kapcsolatot is ápol a Tisza Párt vezetőjével. A zöldbáró a képviselő-jelöltek kiválasztásában is részt vesz, és gyakorlatilag a HR-főnök szerepét tölti be Magyar Péter mellett.
Raskó György agrárvállalkozó
Fotó: Béres Attila
A hazai közvélemény előtt szinte teljes titokban tartja Magyar Péter, hogy milyen szakértők, tanácsadók állnak mögötte, csupán a nyilvános rendezvényein fellépő, illetve a napi, operatív munkáját közvetlenül segítő néhány személyre derült fény eddig – írja a Magyar Nemzet.
A Tisza Párt elnöke ugyan ritkán beszél a hátországáról, de amikor szóba kerül, például egy interjúban megkérdezik őt, akkor nagy általánosságban, a tőle megszokott szerénytelenséggel több száz, vagy több ezer szakértőről, tudós emberekről beszél, akik gőzerővel írják a párt programját.
Sőt, legutóbb odáig ment, hogy az ATV Egyenes beszéd című műsorában a képviselőjelöltek toborzása kapcsán azt mondta: olyan sok tehetséges ember van már képben, hogy az ő helye sem biztos a csapatban.
„Én is belenéztem a jelöltekbe a jövő vezetői pályázatban, és elképesztően jó jelöltek vannak. Nagy lesz a verseny, hogy kifér oda. Nem biztos, hogy én például odaférek” – jelentette ki, majd a műsorvezető kétkedésére válaszolva azt mondta: nem ő fog erről sem dönteni, hanem a párt.
Háborús vízió
A nagy titkolózás ellenére néhány konkrétum már kiderült arról, hogy kik oszthatják a lapokat a Tisza Pártban Magyar Péter mellett.
Az egyik legfontosabb személy a régi zöldbáró, egykori agrárállamtitkár, Raskó György, aki a napokban ismét döbbenetes bejegyzéssel hívta fel magára a figyelmet. Hétfőn a közösségi oldalán az osztrák és a német belpolitikai fejleményekkel, a patrióta pártok térnyerésével kapcsolatban arra a következtetésre jutott, hogy egy „kijózanító” háborúra van szükség a térségben.
Meghal pár százezer ember, szétlőnek néhány tucat várost, lesz hatalmas életszínvonal-csökkenés, aztán meg megint kijózanodás
– fejtegette Raskó, aki egyfajta tisztítótűzként várja az európai háborút.
A HR-főnök
A közeli és távolabbi múltban számos hasonlóan botrányos megnyilatkozása volt a közgazdásznak, de mi lehet valójában Raskó György szerepe a Tisza Párt környékén?
A Magyar Nemzet szerint talán a legkifejezőbb meghatározás, ha Magyar Péter HR-főnökének nevezzük, hiszen ő maga beszélt erről korábban a Klubrádióban október 24-én.
Raskó úgy fogalmazott, ő az egyik olyan ember, aki segít kiválasztani, kik lesznek majd a Tisza Párt leendő képviselői, szakpolitikusai.
A lap hozzáteszi, a castingot hozzáértő HR-esek is támogatják, de az egykori fölművelésügyi államtitkár is besegít, mivel jó kapcsolatai vannak ahhoz, hogy makrogazdasági területről aspiránsokat szűrjön.
Arról, hogy mit gondol Raskó György Magyar Péterről, itt olvashat bővebben.