3 órája
Magyar Péter megint álhírt terjeszt
A Magyar Nemzet cikke szerint a Tisza Párt elnöke ezúttal az üldözött audis ügyében terjeszt valótlanságot. Nem az első eset, hogy Magyar Péter álhírt terjeszt.
Magyar Péter, a Tisza párt EP-képviselője felszólal az Európai Parlament mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságának rendkívüli ülésén Strasbourgban 2024. október 7-én
Forrás: MTI
Fotó: Purger Tamás
Magyar Péter álhírt terjeszt ismét, ezúttal a január 5-én a fővárosban közúti balesetet okozó audis ámokfutó ügyében – írja a Magyar Nemzet.
„Itt az ideje, hogy Magyar Péter vállalja a felelősséget a nyilvánosságot megtévesztő hazugságaiért” – idézi a lap Rétvári Bencét. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán emlékeztetett: a tegnapi nap folyamán
Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc politikai haszonszerzés céljával, egymással versenyt futva hazudtak a hétfős család napokban történt sajnálatos balesetével kapcsolatban, veszélyeztetve ezzel az ügyben zajló nyomozás eredményességét.
„Egy rendőrségi vizsgálatból nem lehet álhíreket terjeszteni, és azzal megtéveszteni a magyar embereket. Nem ez az első eset, hogy Magyar Péter álhírekkel hergeli a közvéleményt, a szír repülő után most újabb orbitális hazugsággal veszélyezteti az ország biztonságát. Így jutott a Tisza Párt a szír gépeltérítéstől a moldáv autós ámokfutásig” – mutatott rá Rétvári Bence, aki felháborítónak nevezte a Tisza Párt elnökének megnyilvánulását.
Megírtuk: hétvégén egy rendőrök elől menekülő Audi S8-as egy piros lámpa miatt álló autónak ütközött. A balesetben hét ember, köztük gyermekek sérültek meg, őket a mentők kórházba szállították, a baleset okozója pedig elmenekült.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztálya elfogatóparancsot adott ki az Audit az akkor rendelkezésre álló adatok szerint vezető férfi ellen. Megállapították, hogy a körözött moldáv állampolgár kiutasítás hatálya alatt áll, a nyomozás most beszerzett adatai szerint
a baleset időpontjában és jelenleg is Moldovában tartózkodik.
Kiderült, hogy a bűncselekményt a férfi rá megszólalásig hasonlító bátyja követhette el. A jelenlegi információk szerint mindketten más bűncselekményekben is érintettek lehetnek, illetve rendszeresen használták egymás személyazonosságát. A 27 éves férfi ellen európai elfogatóparancsot adtak ki.
További részletekért kattintson.
Menczer: Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter álhírt terjesztett megint
Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter megint álhírt terjesztettek, „nem mondtak igazat” – jelentette ki a Fidesz és a KDNP kommunikációs igazgatója pénteken a Facebook-oldalán megosztott videóban.
Menczer Tamás azt mondta: a két ellenzéki politikus azt állította, hogy egy Magyarországról kitoloncolt embercsempész okozott balesetet Budapesten, ez azonban nem igaz.
A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a kitoloncolt embercsempész nincs Magyarországon. A vétkes a testvére, akit a rendőrség nagy erőkkel keres.
Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter nem várta meg a rendőrségi eljárás fejleményeit, álhírt terjesztett – emelte ki Menczer Tamás, hozzáfűzve, hogy „az urak láthatóan együtt mozognak”. Előbb brüsszeli parancsra közösen akarnak előrehozott választást, most pedig együtt terjesztenek álhírt, „ők csak a saját érdekeiket és brüsszeli megbízóik érdekeit képviselik” – értékelt.
Gyurcsány Ferenccel és Magyar Péterrel szemben a családunkat és az országunkat is meg kell védenünk – fogalmazott Menczer Tamás a videó végén.