17 órája
Szijjártó: teret nyert a magyar álláspont az ENSZ-ben
A szervezet éves költségvetésének is része a terrorellenes tevékenység finanszírozása – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter szerint a terrorizmus egyre súlyosabb globális kihívássá vált.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Forrás: Facebook/Szijjártó Péter oldala
Szijjártó Péter bejegyzése szerint a magdeburgi, a cetinjei és a New Orleans-i terrortámadásokat követően ismét világossá vált, hogy a terrorizmus egyre súlyosabb globális kihívássá vált.
A merényletek ismét rámutattak arra, hogy Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia után a nyugati világnak is újra szembesülnie kell a növekvő terrorfenyegetettséggel a mindennapokban
– emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Hozzátette, Magyarország következetesen, hosszú évek óta képviseli, hogy jelentősen erősíteni kell az ENSZ terrorellenes erőfeszítéseit és csökkenteni kell a globális terrorveszélyt, ezért tettünk az elmúlt években rendre olyan kezdeményezéseket, amelyek az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatalának finanszírozását szorgalmazzák.
Töretlen, többéves erőfeszítéseink nyomán végül az ENSZ történetében először most, a szervezet 2025. évi költségvetésének lett része a terrorellenes tevékenység rendszeres finanszírozása. Ez azt jelenti, hogy teret nyert a régóta hangoztatott álláspontunk és egyre többen ismerik fel világszinten is, hogy az ENSZ egyik legfontosabb feladata a globális terrorizmus elleni küzdelem sikerre vitele kell, hogy legyen
– fogalmazott a tárcavezető.
Szijjártó Péter azt biztosnak nevezte, hogy Magyarország erején felül veszi ki a részét ebből a küzdelemből, amit jól mutat, hogy az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatalának legnagyobb központja New York után Budapesten van.
A budapesti központ pedig egyre több funkciót lát el, köztük a terroristák országok közötti mozgását vizsgáló és az azzal szembeni akciókat összehangoló részleg is nálunk rendezkedett be, ahol magyar és nemzetközi szakértők dolgoznak együtt a globális biztonság javítása érdekében – áll a miniszter bejegyzésében.