2024.04.21. 16:56
Már az első félidőben döntött a Bihar FC
A piros-kékek labdarúgói a Temes megyei Mercyfalván matematikailag is bebiztosították helyüket az osztályozón.
Forrás: Bihar FC
J. A.
Akárcsak IV. Liga felsőházi rájátszásának előző fordulójában Újpécsen, a váradiak ezúttal is 3–0 arányban nyertek a Buziásfürdői Phoenix pályáján. A piros-kékek lendületesen kezdték a mérkőzést és gyakorlatilag az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát. A 12. percben nyitották meg a gólok sorát, miután Mihai Gîdea a jobb oldalon betört a tizenhatoson belülre, az alapvonal közeléből visszagurított Sergiu Jurj elé, aki egy hátvéddel a „nyakán” is betalált (0–1). A 27. percben érkezett a második gól, miután Andrei Vînău ellen szabálytalankodtak a büntetőterületen belül a hazaiak, tizenegyest pedig ugyanaz a Sergiu Jurj végezte el és értékesítette hibátlanul (0–2). Újabb 11 perc elteltével Sergiu Ciocan is kiharcolt egy tizenegyest. Vadim Calugher állt a labda mögé és magabiztosan helyezett a kapu jobb oldalába, miközben a kapus balra vetődött (0–3).
A második félidőben a Bihar FC játékosai visszavettek a tempóból, a hazaiak pedig nem tudtak mit kezdeni a tömörülő védelemmel. A 70. percben Rareș Bîrloveanu fejelt nagy helyzetben hat méterről a kapu fölé, de ezt leszámítva különösebb izgalmak nélkül ért véget a találkozó.
„Megérdemelt győzelmet arattunk egy nagyon jó első félidő után. A második játékrészben védekezőbben játszottunk, megpróbáltuk lezárni a meccset. Ez nem egészen úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de nyertünk, ez a legfontosabb” – mondta a mérkőzés végén Florin Farcaș, a Bihar FC vezetőedzője. Az FC Bihar következő mérkőzése idegenben, Temesváron lesz, a Politehnica ellen, április 27-én, szombaton 17 órakor.
JEGYZŐKÖNYV
Buziásfürdői Phoenix – Bihar FC 0–3 (0–3).
G: Sergiu Jurj (12., 27. –11-esből, Vadim Calugher 38. –11-esből)
Phoenix: D. Flonta – Nagy A., D. Angheli (Bobocea, 46.), P. Nicolescu, Okon Pefoura (R. Velcan, 41.), M. Sturzu, R. Bîrloveanu (A. Mada, 80.), S. Românu, B. Fertu, A. Chistrugă (C. Mitre, 80.), C. Grancea (D. Janu, 80.). Vezetőedző: Cosmin Petruescu
Bihar FC: M. Pînzariu – C. Jurj, Preklet Cs., A. Băican, Gagyi K. – R. Farcaş – A. Gîdea (L. Ioviță, 80.), V. Calugher (B. Vasile, 59.), A. Vînău (A. Moga, 46.), S. Ciocan (M. Hosu, 59.) – S. Jurj (L. Tincău, 59.). Vezetőedző: Florin Farcaş
Vezette: Narcis Bodocan, Alin Revnic és Bazsó Magyar Tamás (mindhárman Kolozsvár).
Szövetségi megfigyelő: Constantin Tuligă-Ghiţă (Szörényvár) és Alina Mihoc (Arad).